Tóth Andi drámai bejelentést tett csütörtökön Instagram-oldalán. Az énekesnő hosszú videóban jelentette be döntésének okait, de kitért arra is, mik a jövőbeni tervei.
Tóth Andi jelenleg az ország egyik legismertebb és legkedveltebb énekesnője, karrierje csúcsán van, ám csütörtöki bejelentésével mindenkit szavak nélkül hagyott. Az énekesnő bejelentette, pár hónapja hozott egy drámai döntést, abbahagyja az éneklést.
„Úgy gondoltam, hogy muszáj kimondanom… Hoztam egy számomra drámai döntést pár hónapja: ezennel abbahagyom az éneklést. Tudom, hogy ez nem hangzik nagy cuccnak, nyilván számomra az és nagyon sok miértje van. Nekem mindig a zene volt a mentsváram, a barátom, a szerelmem, a minden, aztán ez lett a munkám, ez lett a a kapcsolatom a világgal” – mondta az énekesnő 30 perces Instagram-videójában.
„10 éve vagyok benne – látszik is rajtam -, és nagyon sok minden történt ebben a 10 évben. Nagyon sokat változtam, és örülök annak, hogy változtam, de valahol már azt sem tudom, hogy ki vagyok. Úgy voltam vele, hogy semmi nem baj, amíg zenélek és énekelek. Megnyertem egy tehetségkutatót, és elhitette velem a világ, illetve elhitettem magammal, hogy innentől kezdve jól leszek, biztonságban leszek, már nincs mitől félnem, mert jó kezekben vagyok. Hát, rájöttem, hogy nem” – fogalmazott a Sztárban sztár énekesnője.
Tóth Andi elmondta, sokan azt hiszik, miután megnyerte az X-Faktort kiteljesedett az élete, gazdag lett, ám bevallotta, ez közel sincs így, sokszor volt hontalan.
„Nem nagyon jött össze, énekeltem, és nem nagyon érdekelt senkit… Nagyon sajnáltam, hogy semmi nem szólt a zenéről, bennem pedig csak az tartotta a lelket, hogy az legyen a középpontban. Minél inkább a háttérbe szorult, annál inkább felemésztett ez az egész sz*r. Megállás nélkül jöttek mélypontok, jött egy nagyon mély, és talán azóta se jöttem ki belőle.
Volt egy kattom, amikor elfogadtam, hogy ide nem leszek elég jó. Túl sok és túl kevés vagyok ide. Onnantól kezdve feladtam, hogy elérjek bármit is, hogy beilleszkedjek, hogy elérjek a zenémmel bárkit vagy bármit. Ez nekem nagyon rossz volt, mert ennek a szöges ellentétét akartam elérni” – fejtette ki Tóth Andi.
Egy adott pillanatban úgy volt vele, hogy elhagyja az országot, aztán közbeszólt a világjárvány és ő megírta a Leejtő című albumát. Az album hatalmas sikert aratott, így elkezdett reménykedni. Úgy érezte, végre megértik őt az emberek a dalszövegein keresztül, ám ez nem így volt. Minél több koncertje volt, annál jobban érezte, hogy valami hiányzik.
„Sokáig nem tudtam, hogy mi a baj, és egyre lejjebb kerültem, és lejjebb, és nagyon lejjebb. És akkor rájöttem, hogy ami igazából hiányzik, az a hangom. Nagyon-nagyon hiányzik a hangom, mert ezekben a dalokban nem igazán használtam, mert nem is kellett” – mondta az énekesnő, aki tavaly év végén eltűnt a nyilvánosság elől, mert besokalt.
„Az év végén átgondoltam a dolgokat, és úgy voltam vele, hogy azért még fiatal vagyok. Akkor így az volt bennem, hogy igazából én még soha nem voltam boldog. Soha. Mindig csak menekültem, mindig nagyon gőzerővel próbáltam boldog lenni.
Mindig úgy voltam vele, hogy akkor leszek boldog, ha zenélek. Belefeccöltem ebbe rengeteg évet, igazából idáig mindent. És úgy voltam vele, ha ez nem tesz boldoggá, akkor mi a fa**ért csinálom? Ha másokat sem teszek ezzel boldoggá, akkor minek csinálom?” – tette hozzá Tóth Andi.
Végül hosszas rágódás után úgy döntött, hogy felhagy a zenével, nem ad ki több dalt és koncertezni sem fog.
„Nem akarok kőbe vésett ígéretet adni, hogy mostantól soha többé nem fogok énekelni, mert nem tudom. Nem tudok biztosat mondani, ettől függetlenül ez a célom, meg fogom próbálni” – mondta, hozzátette, ezután egy zenei kiadóügynökség kreatív igazgatójaként fog dolgozni, illetve ruhamárkát hoz létre.