A digitális átállás októberi befejeződése után, várhatóan jövő év elejétől kezdhet tárgyalásokat az RTL Klub a műsorszóró szolgáltatókkal, hogy azok fizessenek a csatorna adásáért – közölte Dirk Gerkens, a csatorna vezére a Marketing & Mediának adott interjújában.
A csatorna vezetője szerint egy fair díjat szeretnének kiszabni, de nem gondolja, hogy az elérné majd a havi egy eurót előfizetőnként. A díjat az alapján kérnék a kábel- és műholdas szolgáltatóktól, hogy hány háztartásba jut el az RTL Klub adása. Az RTL Klub az adás fizetőssé tételéről már 2010-ben tárgyalásokat kezdeményezett a szolgáltatókkal, akkor még 490 forint plusz áfás előfizetési díjat szerettek volna – írja a hvg.hu.
Dirk Gerkens most az interjúban azt mondta, az előfizetési díj nagyon fontos bevételi forrás lesz, „hiszen nincs túl sok módja annak, hogy növelni tudjuk a forgalmunkat. Azt várjuk tőle, hogy néhány milliárd forint pluszbevételt jelent majd éves szinten. Sajnos ez sem tudja kompenzálni azt a visszaesést, amelyet a reklámpiac csökkenése jelentett az RTL Klubnak, viszont egészségesebb üzleti modellt teremt akkor is, ha a reklámpiac megint válságba kerülne” – mondta.
Forrás: Propeller.hu