Aligha ilyen esküvőről álmodott Gombos Tünde, vagyis Tücsi, amikor jelentkezett a Házasság első látásra című műsorba. A 35 éves menyasszony már a ceremónia előtt a menekülést fontolgatta, az oltárnál pedig a leendő férjével kapcsolatban érte több meglepetés. Bár végül kimondta az igent Kemenczés Lászlónak, rögtön utána sírva fakadt. A lagzin aztán összetűzésbe került férje egyik barátjával, kiakadt az esküvői tortán, a nap végén pedig a nászéjszakára bekészített óvszer tette fel nála az i-re a pontot.
Nem indult zökkenőmentesen Gombos Tünde, azaz Tücsi és Kemenczés László közös története a Házasság első látásra új évadában. Tücsi már az esküvőre való készülődés közben kiborult, amikor vőlegénye németül kezdte a neki írt levelét.
Az is megfordult a fejében, hogy megszökik a ceremónia elől, végül azonban oltár elé állt. Ott újabb meglepetések érték: nem fogadta jól, hogy leendő férje félig német, és az sem nyerte el a tetszését, hogy két csivavája van. Maga Laci sem keltett benne pozitív első benyomást.
Tücsi ennek ellenére igent mondott, ám már a kivonuláskor sírva fakadt.
A lagzin Laci barátjával is összetűzésbe került
A feszültség a lakodalom alatt sem oldódott. Tücsi felfigyelt arra, hogy férje egyik barátja, Zsolti a vacsora közben figyeli őt, ezért a főasztaltól odaszólt neki.
„Állok elébe, mert látom, nagyon nagy fenntartással kezeled személyem…” – mondta a menyasszony.
„Nekem elég a testbeszéd olvasása” – válaszolta Zsolti, aki erős karakternek tartotta az újdonsült feleséget.
A két fél között később ismét kialakult egy kisebb összetűzés. Amikor felszolgálták a húslevest, Laci megkérdezte feleségét, szedjen-e neki.
„Én még nem tartok ott, nálam egy kicsit lassabban mennek ezek a dolgok” – reagált Tücsi.
Amikor férje felvetette, hogy legalább kiszedhetné neki a levest, hogy legyen ideje hűlni, határozott választ kapott.
„Nem, dehogyis! Nálam a leves csak forrón jöhet szóba! Sehogy máshogy nem eszem meg! Nem szeretem a tésztát a levesben” – jelentette ki Tücsi.
Ekkor Zsolti megjegyezte, hogy a hagyomány szerint inkább az ifjú feleségnek kellene ételt szednie a férjének.
„Parancsolsz?” – kérdezett vissza Tücsi.
„Mindig az ifjú asszony szed az urának kaját” – mondta Zsolti.
Tücsi nem hagyta szó nélkül a megjegyzést.
„Nem tartjuk ezeket a szokásokat most, jó? Szóval légyszi, ne erőltessetek rám semmit! Köszönöm” – válaszolta.
Zsolti később a kamerák előtt úgy fogalmazott, hogy ha ez egy első randi lenne, Tücsi stílusa miatt már biztosan nem lenne második.
Az esküvői torta érkezése sem javított Tücsi hangulatán. Amikor meglátta a kétemeletes, sárga-fehér desszertet, rögtön hangot adott csalódottságának.
„Na jó, hát mindjárt eret vágok…” – fakadt ki.
Az ízével sem volt elégedett: egyetlen falatot kóstolt meg belőle, majd félretette a villát.
„Ennyi bőven elég volt, szörnyű” – mondta.
Később úgy összegezte a napot, hogy sem az esküvő, sem az első benyomások nem úgy alakultak, ahogyan szerette volna.
„Egyáltalán nem álmaim esküvője volt. Nem ízlett a torta, az egész este folyamán azt éreztem, hogy nagyon tolják a Lacit elém, mindenki az ő pártján van. Én tudom, hogy mit akarok, mit érzek. Az első benyomásom nem pozitív, ettől a kísérlettől én jelen pillanatban nem tudom, hogy mit várok” – összegezte a napot a menyasszony.
A nászéjszakára bekészített óvszer tette fel a pontot az i-re
Az esküvő után az ifjú pár megérkezett a szállodai szobába, ahol rózsaszirmokkal, pezsgővel és két óvszerrel készültek számukra.
Tücsi azonban ezt sem fogadta örömmel.
„Hát, jól van gyerekek, nem tudom, ki készítette ki, de én lefekszem, az fix. Ez kritikán aluli, nagyon fontos volt a nap végére idetenni ezt a gumióvszert…” – mondta.
Laci sem tudta igazán jobb kedvre deríteni. Tücsi végül abban reménykedett, hogy legalább a nászút jobban sikerül majd, mint az esküvőjük.
