Választási műsorral – a Heti Hírmondó című magazinműsor különkiadásával – várja nézőit a Duna Televízió október harmadikán, az önkormányzati választások napján este fél kilenc órai kezdettel. A műsor házigazdája és műsorvezetője Szántó Georgina lesz.
Ahogy azt választási műsorainknál megszokhatták, a legfrissebb eredményekkel és összehasonlító elemzésekkel igyekszünk képbe hozni nézőinket; az ábrákkal, grafikákkal és táblázatokkal pedig igyekszünk átláthatóvá tenni a gyors ütemben érkező eredményeket.
Tudósítóink révén valamennyi fontos helyszínről – az Országos Választási Irodától az egyes pártokig – információt kapnak az eseményekről azok, akik a Duna Televízióval követik a voksolás eredményeinek alakulását.
Fokozottan figyelünk a legérdekesebbnek ígérkező helyszínekre, településekre, ahol különösen kiélezett küzdelem várható, vagy ahol kétséges, hogy a “papírformát” hozza-e a választás. Természetesen kiemelten figyeljük a fővárosi eredmények alakulását.
Egy szempontból igazán különleges lesz a küszöbön álló önkormányzati választás: ez a voksolás az első, amely a nyár elején módosított jogszabály szerint zajlik majd. Ez után a választás után találkozhatnak a polgárok először az eddiginél kisebb közgyűlésekkel és helyi önkormányzati testületekkel. Másfelől az is eldől, hogy milyen érdekérvényesítő képességgel bírnak majd a helyhatóságok az Országgyűlésben, áttételesen az országos politikában.
Mindezekről a kérdésekről, a választási eredmények alakulásáról, továbbá azok várható politikai-társadalmi-közéleti kihatásairól is beszélgetünk a budapesti stúdióban politológus vendégeinkkel: Gyulai Attilával a Political Capital-től és Kern Tamással a Századvég Alapítványtól.
Választási műsor tehát október 3-án, 20 óra 30 perctől a Duna Televízióban!
Pintér Attila