Vujity Tvrtko a közösségi médiában osztott meg egy bejegyzést „Békés, boldog gyűlölködés” címen, amiben élesen bírálta a magyar közbeszédet, amiről úgy véli, mostanra teljesen elmérgesedett. A karácsony közeledtével pedig a kontraszt talán még élesebb, mint valaha.
„Erős a cím, vállalom. Ezzel szeretném felhívni a figyelmet valamire, amit nagyon hamar Ti is láthattok majd a saját szemetekkel, s amit már most is érezhettek a saját bőrötökön! Hosszú évek tapasztalatából írom mindezt, s félek, idén sem lesz ez másként…” – kezdte bejegyzését a már egy ideje Hawaii-n élő Tvrtko, aki most két és fél hónapra hazalátogatott Magyarországra.
Azt is kifejtette, hogy Magyarországot a világ legszebb országának tartja, és jobban szereti Amerikánál, vagy a világ bármelyik másik országánál. Sajnos azonban nem tud elmenni amellett, mennyire gyűlölködővé vált a közbeszéd.
„Egy fantasztikus ország csodálatos népe, amelyet folyamatosan mérgeznek. Méghozzá indulatokkal, megannyi feszültséggel, borzalmassá silányított közbeszéddel. S kik irányítják a közbeszédet? Nos, a választott népképviselők, vagyis a politikusok! Azok, akiket a nép fizet, azokat, akik ebből a pénzből akár békét, nyugalmat és szeretetet is áraszthatnának. Döntse el mindenki: ezt teszik-e…”– írta.
„Írásom alappontja az, ami most következik majd. Nem jósolok, ahogy jeleztem, tudom, mondom és írom, hogy mi jön, Ti pedig ellenőrizhetitek a szavaimat, soraimat: a politikusok közösségimédia-felületeit napokon belül elárasztják majd a cuki fotókkal kísért „Istentől megáldott, békés, boldog Karácsonyt kívánok!”- üzenetek, hogy utána folytatódjon ugyan az, ami eddig is volt: az ellenfelek becsmérlése, szidása, lejáratása! Őszinte ez így? Rendben van ez így? A választ adja meg mindenki saját magának…” – folytatta, hozzátéve, „tisztelet a kivételnek”, vagyis azoknak, akiknek a hangja elveszik a zajban.
„Döbbenetes volt Magyarországon megtapasztalnom, hogyan örülnek egyesek mások kudarcának, sikertelenségének, bukásának. Messze nem csak a tömeges hozzászólásokban, hanem szerkesztett cikkekben, műsorokban, sok pénzért gyártott tartalmakban örvendeztek „újságírók”, „véleményvezérek” és politikusok annak, hogy „Hatalmasat éget X.Y.!”, „Páros lábban szállt bele Y.Z. valakibe”, „Csúfos kudarc lett X.Y. gyűlése”, „Porig alázta Y.Z.-t a magyar politikus…” – fejtette ki Tvrtko, mondván néhány képviselő közösségi oldalán egyáltalán nem találni olyan üzenetet az elmúlt egy hónapban, ami konkrét ígéretekről, vagy eredményekről szólna, ehelyett szidják, becsmérlik, gyalázzák az ellenfeleiket, akiket nem pusztán politikai ellenfélként, hanem a szó szoros értelmében ellenségeikként kezelnek.
Tvrtko arra is kitér, ami szerinte jogosan felmerülhet az emberekben a szavait olvasva, hiszen már egy ideje nem él az országban.
„Jogos a kérdés: van nekem ebbe beleszólásom úgy, hogy évek óta a világ végén élek, ezeket a sorokat például Panamavárosból írom?!
A válaszom: részben a fentiek miatt költöztem el abból az országból, amelyet a világon a legjobban szeretek! Másrészt: amíg magyar adófizető (is) vagyok, addig jogosultnak érzem magam arra, hogy kifejtsem a véleményemet arról, hogy mire költik az én adómat (is). Nem mellesleg: bejártam a világ több, mint felét. Vannak talán olyanok, akik kíváncsiak a még szélesebb látókörre, tapasztalatokra, vagy éppen az Aloha békéjére és nyugalmára. Aloha ugyanis nem csak egy köszöntés. Jelentése: Isten lehelete…”
„Istenem, mire lenne képes az országom és népem, ha a gyűlöletre költött pénzt, arra pazarolt időt, s az abban felemésztett idegrendszert alkotásra és gyarapításra fordítanák az emberek és a társadalom irányítói…?! Költői a kérdés, nem fogjuk megtudni a választ. Ellenben nézhetjük tovább a durva beszólásoknak tapsoló, más megalázásán örvendő, egyesek kudarcáért szorító politikusaink és egyes honfitársaink „boldog” örömét: „Hurrá, valakinek nem sikerült…”
Ezután kitért a béke gyógyító, illetve a gyűlölet romboló erejére, valamint arra, hogy a politikusok elérték, hogy elfelejtsük, miből is áll voltaképpen egy demokratikus választás: „a pártok közzéteszik a programjaikat, a választók meg eldöntik, hogy azok alapján kit választanak…” – írja.
„S, hogy mi a végeredmény: ma már újságíró gyaláz újságírót, színész színészt, énekes énekest. Komplett szerkesztőségek jöttek létre mások lejáratására. Szakmák, társaságok, barátságok és családok mennek rá arra, hogy ki melyik politikai erő szimpatizánsa… Sokak szemében ma már nem az a fontos, hogy ki milyen díjat kap, hanem, hogy kitől veszi azt át. De mit ér egy választási győzelem akkor, amikor sorra törnek szét a családok vasárnapi ebédlőasztalai?!”
Tvrtko végül így összegezte mondandóját: „Így vagy úgy: ha egy pohár tiszta vízbe egyetlen cseppnyi mérget csöppentenek, az egész pohár tartalma mérgezett lesz. Márpedig az a méreg jelenleg folyamatosan csöpög. Hogy aztán most majd pár napig olvashassuk az „Áldott, békés ünnepeket és boldog új évet kívánok!”-bejegyzéseket. Utána meg…?! Majd meglátjátok! Bár ne lenne igazam…”
