ifj. László Attila az erdélyi kisvárosból, Kézdivásárhelyről indulva nevezett be a Csillag Születik 2011-es műsorába, ahol a TV nézők nagyon gyorsan szívükbe zárták és hozzásegítették a műsor megnyeréséhez.
Attila első saját albuma 2012. március 22-én jelenik meg „Ezer szív együtt dobban” címmel. Az lemezen 10 vadonatúj dal található, plusz 1 bónusz track, amely a Balázs Fecóval énekelt „Hazafelé” című duett. A dalokat Závodi Gábor, Dandó Zoltán és Krenyiczky Ervin szerezte.
A lemez nótái között találkozhatunk játékos, fiatalos számokkal, viszont jelen vannak rajta komolyabb mondanivalójú dalok is.
Az album meghallgatásával méginkább megismerhetjük Attilát, származását, eddigi élethelyzetét, és a rajongók megtudhatják azt, hogy ő teljesen másképp élte meg a versenyt, mint azt sokan gondolták. Sokkal mélyebb érzések vannak benne, mint amiket a Csillag Születikben megismerhettünk.
Nem egy kidolgozott életpálya eredményének az ünneplése volt a győzelme, hanem egy gyerek bizonytalansága keveredett a feltörő örömmel, ahogy látja a felé áradó rajongást és szeretetet. Attila viszonylag rövid idő alatt tudott a mélyből feljutni a csúcsra.
Az album első rádiós dala, a „Ha elfogy a levegő” arról szól, Attila hogyan élte meg a televíziós műsort. Krenyiczky Ervin, a dal szerzője és szövegírója mindezt így foglalta össze:
„A dalban és szövegben – miután megismertem Attila történetét, származását, eddigi élethelyzetét – azt a következtetést vontam le, hogy teljesen másképpen élte meg az adott versenyt, pillanatokat mint azt gondolják a nézők. Sokkal mélyebb érzések voltak benne, sok bizonytalanság, kétség, amit magával hozott. Ahonnan indult, a Csillag Születik fényévekre van. Nem egy kidolgozott életpálya eredményének az ünneplése volt a győzelme, hanem egy gyerek bizonytalansága keveredett a feltörő örömmel, ahogy látja a felé áradó rajongást és szeretetet. Inkább volt torokszorító érzés, ha elfogy a levegő, mint egy beteljesülés. Ezt bevallani őszintébb dolog, mint hősként viselkedni ebben a helyzetben. A szöveg nem csak Attiláról szól, hanem arról, hogy egy viszonylag rövid idő alatt a mélyből feljutni a csúcsra minden öröm és szeretet ellenére kihívás. A dalon belüli hangnemváltásokkal és fokozásokkal, visszalépéssel szerettem volna ezeket az érzéseket kifejezni. A dal „reményteli” hangulatával pedig bíztatást adni a hallgatónak a hétköznapokban. Akit kedvelnek, akiért rajonganak, az is pontosan annyira törékeny bizonyos helyzetekben mint önmaguk.”
Dallista:
01.Tanárnő kérem
02. Otthonom
03. Jöjjön az ősz, jöjjön a tél
04. Játék
05. Ölelnélek
06. Álmodom
07. Angyalom
08. Ha elfogy a levegő
09. Mindig megtalálsz
10. Látlak még
11. Hazafelé (duett Balázs Fecóval)