Csinszka már korábban is megosztott egy részletet új dalából, ami több mint félmilliós nézettséget ért el, most pedig végre a teljes dal elérhető, a hozzá készült videóklip július 25-én debütált.
A Felsütött a napsugára című népdalnak különleges jelentése van az erdélyi származású énekesnő számára, és mindig is szerette volna feldolgozni azt.
„Édesanyámtól ismerem a „Felsütött a napsugára” című népdalt – számomra ez volt mindig A népdal. Egy bujdosó, katonaének, sokféle változata él Erdélyben, Csángóföldön, Északkelet-Magyarországon. Régóta szerettem volna belőle egy saját változatot, mert annyira közel áll hozzám az a lelkivilág, ahonnan fakad. És épp ez a különleges benne: nincs eredeti verzió, hanem eredet van – egy mély, közös érzés. Olyan ez, mint egy lánc, mi vagyunk a gyöngyök, de egy cérna tart bennünket, egy valamibe kapaszkodunk. Ez összetartozás. Mindig befogadunk új gyöngyöket, azt hiszem, ez is egy Transformania” – mondta az énekesnő a dalról, ami már a harmadik új, Transformania című albumáról.
Csinszka egy TikTok videóban a dalra érkezett reakciókról is beszélt, és azt mondta, nagyon meghatotta, ahogy az emberek felhasználták azt, például egy videóban egy juhászfiú áll a juhok között, és az énekesnő számára ez már csak azért is erőteljes kép volt, mert saját elmondása szerint ő is eljátszott a juhásszal, mint szimbólummal. Ez a videó képi világában is tükröződik, hiszen az énekesnő székely szoknyát és juhász subát visel – a kreatív kompozíció Nagy–György Ottó alkotása.
„Én vagyok a juhász, és a gondolataim azok a kis bárányok, és van néha, hogy ezek elszélednek, nem mindig olyan egyszerű a gondolatainkat, a világunkat kordában tartani” – magyarázta a TikTokon megosztott videójában Csinszka.
Egy másik videóban pedig így nyilatkozott a klip koncepciójáról: „Ehhez a videóhoz megálmodtam egy koncepciót, ami egy nagyon minimalista kép volt. Direkt akartam az egyszerűséget megmutatni a koncepcióban, viszont iszonyatosan nagy részletességgel akartam magamat beletenni ebbe a projektbe.”
Csinszka – Felsütött a napsugára