Vége van, kicsi – ki gondolta volna, hogy egyszer keserédes felhang nélkül is kimondhatjuk ezeket a szavakat? Paulina legújabb dalába csatornázta a felszabadultságát, ennek eredménye lett a Vége van, kicsi című dal, melynek klipjében a dalszerző-énekesnő Lengyel Tamással szerepel.
A most megjelenő dal nem tudatos tervezés eredménye: „Indultunk volna stúdiózni, és három dalt terveztünk be, de az egyikkel nem voltam teljesen elégedett. Leültem a zongorához és elkezdtem kalimpálni, ebből született a dal, és amíg ez történt, én is úgy éreztem, hogy felszabadulok azáltal, hogy végre hangosan és nyilvánosan engedhetek szabad utat ezeknek a gondolataimnak is” – fogalmazott Paulina. És habár ez a dal most talált utat magának, az alapgondolata már korábban is jelen volt az életében.
„Jó pár éve bosszantottak és foglalkoztattak a dalban megfogalmazottak, de valami mindig visszatartott, és szerintem ez az adott rendszerről többet mond el, mint rólam. Volt egyébként egy másik dalunk is a témában, a Fúj a szél, ezt játszottuk is koncerten. Attól még, hogy valaki nem beszél valamiről nyilvánosan, a magánéletében lehet központi téma – nekem a nyilvánosság nem egy napló, amit vezetek, és most éreztem azt a felszabadultságot és biztonságot, amit az alkotásba tudtam csatornázni” – mesélte Paulina.
A dal klipjében a mindannyiunk számára ismerős kormányinfós hangulat jelenik meg: a visszakérdezés, a nem válaszolás és a fejvakargatás egy életre belénk égett. A videóban Lengyel Tamás csatlakozott Paulinához.
„Olyasvalakit szerettem volna a klipbe, aki tett azért, hogy ezt a rendszerváltást végig tudjuk vinni, és Tomi az élen volt köztük. Amikor felkértem, már azelőtt elvállalta a szereplést a klipben, mielőtt hallotta volna a dalt, ami nagyon jólesett szerzőként” – mondta. A képsorokon azt láthatjuk, ami talán sokáig zajlott az országban, hiába tűnhet túlzásnak.
„Nem is ötleteknek nevezném, amit látunk a videóban, inkább szemléltetése annak, ahogyan – szerintem – zajlottak ezek a dolgok. Utólag is szeretném megköszönni a stábnak, a zseniális Eckhardt Máté rendezőnek, Lengyel Tamásnak és minden statisztának, akiknek köszönhetően egy csodálatos és nagyon jó hangulatú napunk volt együtt, amit egyikünk sem érzett munkának” – fogalmazott Paulina.
