KezdőlapÉletmód4 gyakori álom a halálról: ezt jelenti, ha borzalmasat álmodtál

4 gyakori álom a halálról: ezt jelenti, ha borzalmasat álmodtál

-

Még több érdekes történetért iratkozz fel a Twice.hu hírlevelére!

Hányszor volt olyan álmod, ami valamilyen formában magában foglalta a halált? Álmodtál már például arról, hogy meghalt valaki, akit szeretsz, esetleg álmodban meglátogatott téged egy már elhuny szeretted? Bár nem beszélünk róla túl gyakran, mégis elmondhatjuk, hogy a halál gyakori álomtéma – különösen ebben az évben.

Az álmok végül is arra kínálnak lehetőséget, hogy feldolgozzuk azt, ami az életünkben történik. A halálról szóló álom pedig gyakran az ismeretlentől való félelem feldolgozásának egyik módja. A morbidabb álmok akkor jelenhetnek meg, amikor új munkába kezdünk, egy válás közepén vagyunk, vagy éppen identitásválságba kerülünk. 2020-ban valamilyen szinten mindannyian átalakuláson mentünk keresztül. Mindannyian kapcsolatban állunk egymással, tehát valamilyen szinten mindannyian érintettek vagyunk.

Általánosságban elmondható, hogy a halállal kapcsolatos álom valószínűleg annak a jele, hogy változások mennek végbe az életedben, de a részletek alapján tovább is értelmezheted az álmaidat.

1. Ha arról álmodtál, hogy valaki, akit szeretsz, meghal

Ha álmodtál már valaha arról, hogy valaki, akit szeretsz, meghal, akkor pontosan tudod, milyen felkavaró élmény lehet ez. Felriadsz, és azon gondolkodsz, vajon előérzet lehetett-e az álom, figyelmeztetés egy balesetre, vagy ki tudja, mire. Ha ez a pánik üzemmód egyszer már aktiválódott, rendkívül nehéz objektíven gondolkodni.

Ezért az első dolog, amit egy ilyen álom esetén meg kell kérdezned magadtól az, hogy félsz-e attól, hogy elveszítheted ezt a személyt? Ha a válaszod igen, akkor az álom valószínűleg arra próbált meg rávilágítani, milyen sokat jelent a számodra ez a kapcsolat.

Kezdd ezzel, és figyelj arra, hogy a tested fokozatosan ellazul, és már nem rettegsz annyira ettől az álomtól.

2. Ha arról álmodtál, hogy te magad halsz meg

Ez az álom egyaránt lehet rendkívül ijesztő, vagy rendkívül békés. Vannak olyan emberek, akik azt álmodják, hogy meghaltak, és különböző szellemek, angyalok vették őket körül, régen elhunyt szeretteik, vagy más tanácsadók, akiknek a segítségével megtapasztalták a békét. Másrészt vannak olyanok is, akik félelmetes körülmények között bekövetkező fájdalmas halálokról álmodnak. Ez egy rendkívül összetett álom, és csak te magad dekódolhatod igazán a jelentését. De mutatunk egy példát arra, hogy érdemes megközelítened a dolgot:

Tegyük fel, hogy azt álmodtam, hogy vízbe fulladtam. Ha békét és nyugalmat éreztem álmomban, mintha a lelkem megpihent volna, akkor valószínűleg azt mondhatnám, hogy ez az álom egy előző életemről szólt.

Ha ugyanez történt volna az álomban, de közben levegőért kapkodnék, egyedül érezném magamat és kétségbeesnék, akkor ez nyilvánvalóan egy rossz halál lenne. Ebben az esetben megpróbálnám felidézni az álom további részleteit: Hol voltam mielőtt vízbe zuhantam? Hogy zuhantam a vízbe? Talán valaki belelökött? Mekkorák voltak a hullámok, amik magukkal ragadtak?

További nyomokat keresnék, hogy megértsem az álom üzenetét, és megtudjam, mire utalhat ez a „fulladás” a valódi életemben.

3. Ha abszurd álmod volt a halálról

Amikor egyszerre sok érzelmet dolgozunk fel – félelmet, szomorúságot, veszteséget, frusztrációt, vágyakozást, stb. – álmaink gyakran abszurd összevisszasággá válnak. Nincs túl sok logikusnak nevezhető értelmük. Az egyik percben még az 1980-as években vagy, és azt a nadrágot viseled, amit a múlt héten vásároltál online. A következő percben hirtelen ott van melletted az exed, akivel 5 évvel ezelőtt szakítottál, aztán egyszer csak lezuhansz valahonnan.

Ha az idősíkok összekeverednek, a múlt, a jelen és a jövő dolgai egymás mellé kerülnek, és az álomnak nincs semmilyen logikai sorrendje, az azt jelenti, hogy a pszichéd próbálja feldolgozni mindazt, amit ébrenléti állapotban tapasztaltál. Ez az álom a pszichológusra vagy az álomfejtő könyvre vár. De valójában te vagy az egyetlen, aki megfejtheted, hiszen az üzenete mindig személyes, és csak hosszas önreflexió után lesz világos. Ha egy ilyen típusú álomban halsz meg, az valószínűleg azt jelenti, hogy félsz a változástól vagy a veszteségtől.

Ha valaki, akit szeretsz, ugyanilyen furcsa, abszurd álomban hal meg, akkor ugyanezek a kritériumok érvényesek. Ha a történet zavaros, és a lépések összekeverednek az időben és a térben – és különösen, ha összezavarodva felriadsz – ez az álom nem valamilyen előérzet, vagy jóslat. Lehet, hogy egyszerűen félsz elveszíteni ezt a személyt, szó szerint vagy érzelmileg.

Egyes intuitív embereknek lehetnek előérzetszerű álmaik, de ezek általában nagyon tényszerűek, részletesek és rendezettek. Világos, tömör, folytonos történettel ébrednek fel, és érzelmileg nincsenek a hatása alatt.

4. Ha valaki olyannal álmodtál, aki a való életben már nem él

Ha az álom zavaros, összekeverednek benne az idősíkok, és szomorú, vagy zavart érzéssel ébredsz, akkor valószínűleg így próbálod meg feldolgozni a veszteséget.

Ha ez a személy boldog és nyugodt az álomban, esetleg beszél veled vagy megmutat valamit, és nyugodtan ébredsz, akkor megtörténhet, hogy álmodban meglátogatott téged, és ezek a legjobb álmok.

Az álmok az éber életünk feldolgozásának általános módjai. Tehát a halálról szóló álmok legtöbbször nem is a szó szoros értelmében vett halálról szólnak, hanem azokról a kihívásokról és ismeretlenekről, amelyekkel szembesülünk. Figyelj oda ezeknek az álmoknak a részleteire, és arra, hogy érzed magad tőlük, hogy jobban megérthesd az üzenetüket.

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!


Legfrissebb

Hirdetés

Csemegézz

Ez is érdekelhet