A brit Surrey Egyetem új kutatása szerint az, ha rendszeresen sokáig fennmaradunk éjszaka, negatív következményekkel járhat a mentális egészségünkre nézve – írja a Parade.
A PLOS One című szaklapban megjelent tanulmány azt vizsgálta, hogy azok az emberek, akik rendszeresen későn fekszenek le aludni, miért hajlamosabbak a depresszióra. Korábbi kutatások már megállapították az összefüggést; de azt eddig nem tudták azonosítani, pontosan mi állhat a háttérben.
A kutatók 646, 17 és 28 év közötti diákot vizsgáltak, akik részletes kérdőívekre válaszoltak egészségügyi szokásaikról, személyiségükről, depressziós tüneteikről és alvási kronotípusukról.
Alvási kronotípusnak az alvás-ébrenlét ritmus különböző típusait nevezik. Ez lényegében a szervezet természetes preferenciája az alvás-ébrenlét skáláján. Vannak korán kelő emberek, vagyis reggeli típusok, valamint éjszakai baglyok, de a legtöbb ember valahol a kettő között helyezkedik el.
A friss tanulmány eredménye szerint az éjszakai baglyok kétszer nagyobb valószínűséggel voltak depressziósak, mint a korán kelők vagy azok, akik a köztes kategóriába tartoznak. Ezenkívül rosszabbul is aludtak, kevésbé volt jellemző rájuk a tudatos jelenlét, és több alkoholt is fogyasztottak (bár az utóbbi aspektushoz az is hozzájárulhatott, hogy egyetemistákat vizsgáltak).
A kitöltendő kérdőíven a résztvevőknek az átlagos lefekvési és ébredési idejüket is meg kellett adniuk. Az éjszakai baglyok átlagosan éjfél és éjjel 2 óra körül feküdtek le aludni, a korán kelők este 10 és 11 között, míg a közepes kategóriába tartozók 11 és hajnali fél 1 között.
A tanulmány szerint az késő esti típusok négy konkrét tényező miatt lesznek kétszer nagyobb valószínűséggel depressziósak: a rossz alvásminőség, a csökkent tudatos jelenlét, az érzelmek megfogalmazásának nehézségei és a fokozott alkoholfogyasztás miatt.
Természetesen az, ha éjszakai típus vagy, nem jelenti automatikusan azt, hogy depressziós leszel, de tény, hogy az elégtelen, vagy nem kellőképpen pihentető alvás negatív hatással lehet a mentális egészségre.
