Egy Amerikában, az Ohio Állami Egyetem által végzett új felmérés szerint sokaknak vannak komoly tévhiteik a hasnyálmirigyrákkal kapcsolatban.
Az október elején végzett felméréshez több mint 1000 embert kérdeztek meg, és azt találták, hogy az 50 év alatti felnőttek több mint fele nem ismerné fel a hasnyálmirigyrák korai jeleit, a válaszadók egyharmada úgy gondolja, hogy csak az idősebb felnőttek vannak kitéve a betegség kockázatának, 37%-uk pedig úgy gondolja, hogy semmit sem tehet annak érdekében, hogy csökkentse a hasnyálmirigyrák kialakulásának kockázatát.
Ez a 3 alapvető kérdés azonban nagyon fontos, és a szakértők megpróbálták eloszlatni az ezzel kapcsolatos tévhiteket – írja a Health.com.
A hasnyálmirigyrák korai tüneteinek felismerése
A felmérésben az 50 év alatti felnőttek több mint fele azt mondta, hogy nem ismeri a hasnyálmirigyrák korai figyelmeztető jeleit, és ezeket valóban nehéz felismerni, sőt, gyakran előfordul, hogy nem is jelentkeznek tünetek, amíg a betegség már áttétessé nem válik. Ha mégis vannak tünetek, azok nem specifikusak, ami szintén megnehezíti a felismerést. A hasnyálmirigyrák jelei közé tartozik a hasi vagy hátfájás, a fogyás, az étvágytalanság, a hasmenés, a hányinger és az újonnan jelentkező cukorbetegség.
Későbbi stádiumaiban sárgaságot is okozhat, valamint sötét vizeletet, sápadt székletet és bőrviszketést. A sárgaság akkor alakulhat ki, ha a daganat elzárja az epevezetéket.
A nem specifikus tünetek elsősorban azért problémásak, mert sok mindenre utalhatnak, és nehéz lehet eldönteni, mikor kell orvoshoz fordulni. Ha azonban a tünetek két-három hónapnál tovább tartanak, mindenképp érdemes szakemberhez fordulni.
A fiatalabb felnőtteknél kicsi, de emelkedő a hasnyálmirigyrák kockázata
A felmérés szerint az emberek körülbelül egyharmada úgy gondolja, hogy csak az idősek vannak kitéve a hasnyálmirigyrák kockázatának, pedig ez nem feltétlenül van így.
A betegség valóban gyakoribb az idősebb felnőttek esetében, az esetek mintegy 90%-át 55 év felett diagnosztizálják, és a hasnyálmirigyrák okozta halálesetek kétharmada a 65 éves és idősebb korosztályban fordul elő. 45 év alatt továbbra is viszonylag ritka, de a szakértők szerint egyre gyakrabban fordul elő fiatalabb felnőttek, akár a 15-34 évesek körében is.
Az életmódbeli tényezők, mint például az elhízás és az alkoholfogyasztás, valamint a környezeti hatások és a táplálkozási szokások megváltozása mind hozzájárulhatnak ehhez a tendenciához.
Hogy lehet csökkenteni a hasnyálmirigyrák kockázatát
Bár az felmérésben megkérdezettek 37%-a úgy gondolja, hogy semmit sem tehet a hasnyálmirigyrák kockázatának csökkentése érdekében, a szakértők szerint ez nem így van.
Az American Cancer Society szerint a hasnyálmirigyrákos esetek mintegy 10%-a örökölt génmutációkhoz köthető, a genetikai kockázatokon kívül azonban olyan kockázati tényezők is vannak, amelyeket az emberek megváltoztathatnak. A szakérték 4 fontos kockázati tényezőt emeltek ki.
Dohányzás: A hasnyálmirigyrák kialakulásának kockázata kétszer akkora azoknál, akik dohányoznak, mint azoknál, akik nem dohányoznak. De a dohányzásról való leszokás jelentősen csökkentheti a kockázatot, és a leszokás után 10-20 évvel a hasnyálmirigyrák kockázata a korábbi dohányosoknál visszatér arra a szintre, mint azoknál, akik soha nem dohányoztak.
Cukorbetegség: A hosszú távú cukorbetegség a hasnyálmirigyrák kockázatának 1,5-2-szeresére emelkedésével hozható összefüggésbe. Bár a cukorbetegség nem minden formája megelőzhető, az egészséges táplálkozás és életmód mindenképpen megelőzheti – és néha vissza is fordíthatja – a 2-es típusú cukorbetegség kialakulását.
Magas testtömeg index (BMI), túlsúly: A hasnyálmirigyrák relatív kockázata a 30 kg/m2 feletti BMI-vel rendelkező egyéneknél magasabb a 23 kg/m2 alatti BMI-vel rendelkező egyénekhez képest. Emiatt fontos az egészséges testsúly fenntartása. Ráadásul mivel a feldolgozott élelmiszerek általában véve összefüggésbe hozhatók a rák magasabb kockázatával, a gyümölcsökben és zöldségekben gazdag, kiegyensúlyozott étrend az ideális.
Alkoholfogyasztás: Az alkohol és a rák közötti összefüggésre vonatkozó kutatások még folyamatban vannak. De több bizonyíték utal arra, hogy az alkoholfogyasztás, különösen a jelentős alkoholfogyasztás összefügg a hasnyálmirigyrák kockázatával. Ugyanakkor a rendszeres alkoholfogyasztás a hasnyálmirigy-gyulladással is összefüggésbe hozható, ami szintén a hasnyálmirigyrák lehetséges kockázati tényezője.