Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!

Az egész életében túlsúllyal küzdő Tímea azt állítja: visszakapta az életét. Februárban 142 kilóról indult, most már 54 kilóval kevesebbet mutat a mérleg. Végre nőnek érzi magát, de a fogyásban nem akar megállni.

Tímea egész életében harcolt a súlyával, kamasz korában ugyan sikerült lemennie 63 kilóra, de előtte és utána is 100 kg fölött volt. Nem létezik olyan fogyókúra típus, módszer és csodaszer, amit ne próbált volna ki. A 90 napos diéta ugyan hozott némi sikert, hiszen Timi 20 kilót adott le, de idő előtt abbahagyta, és visszajött a fölösleg. Ezért már le is mondott arról, hogy valamikor megszabadul a testi és lelki tehertől.

„Tudom, hogy nagyon kövér voltam, mégis borzasztó rosszul esett, amikor úton-útfélen megszóltak, és összesúgtak a hátam mögött. Ráadásul az egészségi állapotom is egyre rosszabb lett. Ha mentem valahová, út közben meg kellett pihennem, mert alig kaptam levegőt, és a lábaim is egyre jobban fájtak. Új fogyókúrát már nem akartam kezdeni, hiszen már mindent kipróbáltam, és semmi sem sikerült. Ennek köszönhetően kezdett eluralkodni rajtam a súlyos depresszió” – meséli Timi.

Anyukája azonban nem hagyta, hogy Timit sodorja az ár. A rádióban hallotta a Zsírégető Klub verseny felhívását. Már csak egy napig lehetett jelentkezni, ezért ráparancsolt Timire, hogy azonnal üljön a számítógéphez, és regisztráljon. Szerencsére megtette.

„Csatlakoztam a programhoz, elkezdtem enni a számomra kijelölt és házhoz szállított ételeket, és hamarosan jött is a sikerélmény. Nagyon örültem, hogy szinte napról napra könnyebb lettem valamennyivel, és bár az első hónap alatt leadott 17 kiló még nem volt olyan látványos, de a közérzetemen már az is sokat javított. Könnyebben is mozogtam, és végtelenül boldog voltam. Semmit nem kellett megvonnom magamtól, a Zsírégető Klub speciális étrendjében még a kedvencem is volt – csirkepaprikás nokedlivel –, csak éppen felszívódó szénhidrátot alig tartalmazó lisztből készült. Elkezdtem mozogni is, és minden leadott kiló egyre nagyobb hitet és örömöt adott; megállíthatatlannak éreztem magam. Az elmúlt nyolc hónap alatt voltak kisebb hullámvölgyek, mert néha megállt a súlyom, vagy kis mértékben csökkent, de ezen hamar túlléptem, és utána jött is az újabb eredmény. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült leadnom ezt az óriási felesleget! Persze még most sem vagyok bombázó, de nem is ez a cél. Végre nőnek érzem magam, könnyebben mozgok, és nem vagyok olyan depressziós, mint voltam. Egyszerűen csak azt szoktam mondani, hogy leadtam 54 kilót, és visszakaptam az életem” – mondja Timi.

A Zsírégető Klub női rekordere mindenkinek azt tanácsolja, hogy legyen kitartó, és pontosan tartsa be az utasításokat, mert akkor biztosan sikerül a fogyókúra. Emellett pedig akkor sem szabad elkeseredni, amikor a súlycsökkenés valamelyest lelassul, vagy kis időre leáll, hiszen a szervezetnek alkalmazkodnia kell az új helyzethez. A klub szakembereitől pedig bármikor lehet tanácsot kérni.

Nemrégiben Falusi Mariann, a Pa-Dö-Dö énekesnője csatlakozott a Zsírégető Klubhoz, hasonló paraméterekkel, mint amilyenekkel Tímea kezdte a fogyókúráját. Mariann is túl van az első leadott 10 kilón, amit hatalmas sikerélménynek tekint, ráadásul kimondottan élvezi a fogyókúrát. A kitűzött cél legalább 40 kg mínusz, amit biztosan elér, ha így folytatja.


Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!