A szépségért meg kell szenvedni, de vajon milyen mértékig, és milyen áron? Ezekre a kérdésekre csak az tudja a pontos választ, aki már járt pórul, és tanult a saját leckéjéből. Egy nő elborzadt, amikor egy banális manikűrözést követően majdnem elveszítette a hüvelykujját.
Sokan ismerik az érzést, milyen örömmel tölt el kisétálni a műkörmös szalonból a tökéletes, gyönyörűen kifestett, kicicomázott körmökkel. Azonban senki sem veszi számításba, hogy akár el is veszítheti valamelyik ujját a folyamat során. Őrület, nem igaz? De megtörtént, méghozzá egy gyanútlan áldozattal, akinek azóta fóbiája van a szalonoktól.
Olvasd el ezt is: A milliomos, aki évi 2 millió dollárt költ arra, hogy fiatalabb legyen: 5 órakor kel és 100 táplálékkiegészítőt szed be
Beth Jozey úgy gondolta, meg kell osztania a történetét a nagyvilággal, hogy felhívja a figyelmet a körömépítés mögött rejlő veszélyekre, és hogy figyelmeztessen másokat, csakis olyan szalonba járjanak, ahol magas higiéniai normák vannak érvényben – írja a Mirror.co.uk.
„A horrorisztikus körömszalon-élmény, aminek eredményeképpen CSAK Kmart körmöket viselek örökre” – áll a címben, a videó mellett, melyet a nő az eset kapcsán posztolt. Miután majdnem amputálni kellett a hüvelykujját, Beth elárulta, ezentúl kizárólag ragasztott körmöket visel.
Elkövette azt a hibát, hogy egy új szalonba látogatott el, ahol szinte azonnal felfigyelt arra, hogy a személyzet úgy adogatja körbe a felszereléseket, hogy a használatok között le sem fertőtleníti azokat.
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
A nő azt hitte, ennek biztosan így kell lennie, hiszen olyan természetesen csinálták, hogy nem maradt benne semmi kétely. Aztán, másnap este a poklot járta meg, amikor a körmei nagyon fájni kezdtek. Először csak egy benőtt körömre gyanakodott, de a helyzet egyre rosszabbodott, és már fogni sem tudott az ujjaival, annyira begyulladtak.
„Egészen addig nem [is éreztem, szerk.], amíg fel nem vettem egy bögrét, és szó szerint le nem ejtettem, mert a hüvelykujjamra nehezedett a nyomás – soha nem éreztem még ilyen fájdalmat” – részletezte Beth.
Azonnal a kórházba indult, de út közben rosszul érezte magát. Magas lázzal vették fel az ügyeletre, ahol megállapították, körömágyi fertőzése van, de annyira súlyos, hogy át kellett szállítsák őt egy másik intézménybe, hogy műtéttel eltávolítsák a beteg részt.
„Azt mondták, hogy ez egy nagyon egyszerű eljárás” – árulta el a nő, és alapjában véve így is volt, de hajszálon múlott, hogy a fertőzésből származó genny nem hatolt be a csontjaiba és a véráramába.
„Ha tovább hagyom, végül elvesztettem volna a hüvelykujjamat” – fogalmazott Beth, hozzátéve: „Szóval a történet tanulsága az, hogy mostantól csak ragasztható körmöt hordok, mert soha többé nem megyek körmöt csináltatni, soha többé!”
Nem győzte kihangsúlyozni, hogy ha valaha is látunk valamit, amivel nem vagyunk kibékülve, említsük meg. Továbbá, még mindig jobb kisétálni, mint az egészségünket veszélybe sodorni, nem igaz? És ezt egyébként Beth is megtehette volna… De szerencsére megmenekült, és az esete mára csak egy rossz emlék maradt.