Figyeljük oda arra amit eszünk, ha egészséges arcbőrt szeretnének, a krémek nem elegendőek. Dr. LeslieBaumann öt olyan élelmiszert ajánl amivel megzrízhetjük bőrünk egészségét.
A floridai Miami Gyógyszerészeti Egyetem professzora, Dr. Leslie Baumann szerint, aki a bőrbetegségekre specializálódott, elmondta, leginkább a hal az, ami megelőzi a pattanások, piros pöttyök és a bőrgyulladások kialakulását.
Olvasd el ezt is: Egy anya levele felnőtt gyerekéhez, amit mindenkinek el kellene olvasnia: „Bocsáss meg, hogy már nem lehetek számodra az, aki egykor voltam”
„Az emberi szervezet nem képes előállítani ezeket a savakat, a halhús pedig segíti a bőrt, hogy nagyobb ellenállóképességet tanúsítson.” – nyilatkozta dr. Baumann. Ugyanakkor a halhús rengeteg D vitamint tartalmaz, ami azoknak ajánlott, akiket kevésbé ér napfény.
A zöldtea is jelentős szerepet tölt be az arcbőr egészségében, mert magas az antioxidáns tartalma. A szakemberek napi három csésze fogyasztását ajánlják, hogy a kívánt hatás látható legyen.
A brokkoli igen gazdag A, C és K vitaminokban. Az A vitamin rugalmasságot kölcsönöz a bőrnek, míg a C vitamin egy erős antioxidáns, a K vitamin pedig a bőr regenerálódásában játszik fontos szerepet.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
A napraforgóolaj ómega 3-at és ómega 6-ot tartalmaz, ami hidratálja a bőrt és megelőzi a gyulladásokat. A dermatológus szerint garantált hatást csak akkor érhetünk el, ha a napraforgó olajat összekeverjük a brokkolival, vagy a halra öntjük.
A mandula fényességet kölcsönöz a bőrnek és megelőzi elöregedését. Ugyanakkor a mandula antioxidánsokat és E vitamint tartalmaz, ami megelőzi a bőrrák kialakulásának esélyét.