Akár belső, akár külső motiváció, akár saját maguk, akár mások felé irányuló, de a motiváció egy mindent átható jelenség.
Nap mint nap találkozunk vele és érintettek vagyunk, amikor mások a vallásukat, nézeteiket, véleményüket és érdekeiket próbálják ránk erőltetni.
A kiváló vezetők mind kiváló motivációs technikákat tudhatnak magukénak. Vannak, akiknél ez ösztönösen jól működik, és vannak, akik hosszas és kemény tanulás meg gyakorlat eredményeként alkalmazzák sikeresen.
A gond az, amikor egy tapasztalatlan vezető nem tudja, vagy teljesen rossz irányba motiválja az alkalmazottait, beosztottait. Ugyanakkor, ahogy fentebb is említettük, önmagunkat is befolyásolhatjuk a motiváció segítségével, így válva sikeresebbé az élet bármely területén.
Önbecsülés, belső motiváció
Minden motiváció bennünk gyökerezik. Az emberek ún. attribúciós (címkézés) folyamataként mindenre (akarva-akaratlan) egy címkét ragasztanak, hogy az jó, rossz, szép, visszataszító, ízléstelen meg hasonlók. A különböző attribútumokhoz kapcsolt érzelmeink segítségével pedig belső motivációra vagyunk képesek. Amennyiben valakit szépnek, ízlésesnek találunk, kedvezőnek könyveljük el a magatartását, úgy mi is hasonlóvá szeretnénk válni és cselekedeteink ebbe az irányba történnek.
Kihívások
A személyes célok által motiváltakká válunk. Így tudunk mindezen hatékonyan segíteni:
– személyes célok kitűzése
– a célok megvalósításának világos megfogalmazása
– a támogatást nyújtó tényezők feltérképezése
Kíváncsiság
Az egyén kíváncsiságának felkeltése révén egy automatikus motiváció indul be, amely arra serkenti az embert, hogy megtegye azt, amitől a kívánt információhoz hozza tud jutni.
Ellenőrzés
A legtöbb ember szereti úgy érezni, hogy ő irányítja a saját sorsát. Úgy érzik, hogy mindent az ellenőrzésük alá vontak, életük egész területén. Ahhoz, hogy mindez fenntartható legyen, és egy egészségesen motivált állapotban maradhassunk, meg kell értenünk az ok-okozati összefüggéseket, és hatékonyan kell mindezt kihasználnunk. Cselekednünk kell, és mindig a céljaink elérése érdekében.
Verseny
A motiváció kiváló és szemmel is látható válfaja a verseny. Több szempontból is hatékony: egyik, és legfontosabb, a díj, amit a győzelem kínál. A másik, hogy összehasonlítást nyerünk egy kategórián belül másokkal szemben. El tudjuk dönteni, hogy kompetenciáink másokhoz mérten milyen magasra rúgnak. Nem hiába mondják, hogy nem a győzelem a fontos, hanem a részvét!
A versenyeket tekintve két félét különböztetünk meg: mesterséges és természetes.
Bévé