Egy nyugdíjas tanár beteg felesége ápolására fordította minden pénzét, ezért kénytelen volt az autójában élni. Amikor egykori diákja megtudta, milyen körülmények közt él, adománygyűjtésbe fogott, és meglepte őt egy 27 ezer dolláros csekkel a 77. születésnapján.
A kaliforniai Steven Nava még 2021-ben felfigyelt egy autóra, ami a lakása közelében parkolt, és észrevette, hogy a jármű tulajdonosa rögtönzött otthonként használja azt. Hamarosan azt is felfedezte, hogy az illető egy régi iskolai helyettesítő tanára.
Olvasd el ezt is: Egy orvos arra figyelmeztet, hogy soha ne osszuk meg az ágyunkat a kutyánkkal
„Észrevettem, hogy minden holmija az autójában van, és ekkor jöttem rá, hogy hajléktalan” – magyarázta Nava.

Az egykori tanár, José Villaruel – vagy, ahogy diákjai emlegették, Mr. V – helyzete valóban elkeserítő volt. Felesége, aki Mexikóban élt, súlyos beteg volt, és a férfinak komoly nehézséget okozott fizetni az orvosi ellátást.
Így történt, hogy végül az autójában kötött ki, és minden pénzét hazaküldte, felesége ápolására. Egykori diákjával való találkozása azonban váratlan fordulatot hozott a történetébe.
» A szakértők szerint ez az 5 legkárosabb szó, amit egy gyereknek mondhatunk
» Horoszkóp 2023. OKTÓBER: az ősz második hónapja boldogságot és pozitív változásokat hoz mindenki életében!
» A hagyományos elveket valló feleség szerint minden nőnek otthon kellene maradnia, hogy gondoskodjon a férjéről
» 5 ok, amiért jobb ha azonnal felhagysz a lelki társ keresésével
Navát meglepte és elkeserítette a látvány, és amikor elbeszélgetett egykori tanárával, az idős férfi könnyes szemmel mesélte el, hogy jutott idáig. „A testem már hozzászokott az ülés dudoraihoz és egyéb kényelmetlenségekhez. Ez szolgál nekem közlekedési eszközként, étkezőként és hálószobaként” – magyarázta Villaruel.
Nava elgondolkodott azon, milyen hatással volt Villaruel az életére az iskolás évei alatt, arra, hogy támogatta és segítette őt egykori tanára: „Felidéztem, hogy segített nekem a tanulmányaimmal, és abban, hogy végül átmenőt kapjak egy matek tesztre.”

Villaruel helyzetének híre gyorsan elterjedt a közösségben, és eljutott a polgármesterhez, Acquanetta Warrenhez is, aki szervezett egy ünnepséget az idős tanár megsegítésére a Fontana Community Senior Centerben.
A résztvevők között ott volt Villaruel egy másik régebbi tanítványa is, Melissa Lopez, aki szintén nagy szeretettel emlékezett vissza rá. „Mindenki mindig felismerte őt, mert amikor bement az osztályterembe, mindig olyan jó energiája volt, és mindig olyan kedves volt” – emlékezett a helyettesítő tanárra.
Miután Villaruel nyugdíjba vonult, nem tudta eltartani önmagát is és Mexikóban élő családját is, ezért volt kénytelen az autójában élni. Miután Nava találkozott vele, úgy érezte, mindenképpen tennie kell valamit: „Minden nap reggel 5 óra körül mentem dolgozni, és láttam, ahogy a csomagtartójában turkál, és úgy éreztem, tennem kell valamit” – magyarázta.
Nava ezért létrehozott egy GoFundMe oldalt, ahol kezdetben 15 ezer dollárt tűzött ki célösszegként, de az adománygyűjtés minden várakozását felülmúlta, és végül egy 27 ezer dolláros csekket adhatott át egykori tanárának, Villaruel 77. születésnapján, egy különleges ünnepségen, amit a tiszteletére szerveztek.

Az idős férfit meghatotta a közösség nagylelkű gesztusa, és így fogalmazott ezzel kapcsolatban: „Az első gondolatom az volt, hogy biztos csak álmodom. Még mindig nem tudom felfogni a történteket.”
Villaruel ugyanakkor ünnepélyesen megígérte, hogy valahogy továbbadja azt a kedvességet és szeretetet, amit kapott. „A legnagyszerűbb érzés egyfajta kötelezettség, hogy még sokat kell tennem a világért, és nagyszerű érzés, hogy úgy érzem, meg is tudom ezt tenni, és megtalálom a módját, hogy így legyen” – mondta.
Nava pedig megállapította, hogy a legtöbben nem értékelik eléggé a tanáraikat, pedig fontos lenne, hogy elismeréssel adózzanak nekik.