Még az alpolgármester is rá szavazott.
A furcsa eset Romániában, egy Olt megyei településen történt. A helyiek úgy döntöttek inkább szavaznak a két hete elhunyt polgármesterre, mintsem egy új jelöltre. Ion Aliman így nyerte meg a választásokat, kimagasló fölénnyel.
Aliman 1057 voksot kapott az 1600 leadott szavazatból, még az alpolgármester is rá szavazott. Az egyik hírtelevíziónak azt mondta, szerinte ez egyáltalán nem fura dolog.
“Ion Aliman jelölt bár elhunyt, továbbra is szerepelt a szavazóíveken, így legális módon szavazta meg a lakosság. Ez a valóság. Ahogy az egyik embernek van joga szavazni, úgy a másiknak van joga jelöltnek lenni” – mondta az alpolgármester, majd hozzátette, hogy a következő választásokig ő vezeti a helyiséget, ugyanakkor indul a polgármesteri székért.
Az alpolgármester azt is elárulta, hogy a 1600 szavazó közül 1057-en az elhunyt polgármesterre szavazott.
“Ez az ember az egészségét, a családját, mindent feladott azért, hogy tegyen a közösségért – hát nem megfontolandó cselekedet volt?” – folytatta az alpolgármester, aki hozzátette, a többi, élő jelölt közül senki nem nyerte el a választok bizalmát.
Egy helyi lakos szerint, még egy ilyen polgármesterük nem lesz, mint az elhunyt polgármester.
A történet legjobb része pedig ezután következett: az alpolgármester arról is beszámolt, hogy a szavazás napján este kilátogattak Ion Aliman sírjához, mert aznap lett volna a születésnapja.
“Az emberek tisztelegni akartak előtte, és megmutatni neki, hogy tovább folytatják azt, amit ő elkezdett” – mesélte az alpolgármester.
A temetőben az is elhangzott egy lakos szájából: „polgármester úr, szarrá vertük őket!”