KezdőlapHírekFortune: Ferenc pápa a világ legjobb vezetője

Fortune: Ferenc pápa a világ legjobb vezetője

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Ferenc pápa került az amerikai Fortune magazin 50-es ranglistájának élére „a világ legjobb vezetője” kategóriában.

I. Ferenc

A gazdasági újság megfogalmazása szerint a listára azok kerülhettek fel, akik „lendületet adnak követőiknek és jobbá teszik a világot”. Egy évvel ezelőtti megválasztása óta „Ferenc pápa felvillanyozta az egyházat, és a nem hívők sokaságát vonzotta azzal, hogy nagy lendülettel új irányt határozott meg” – így a magazin.

A „Ferenc-hatás” jelei közül kiemelte azt a márciusi felmérést, amelyből az derült ki, hogy a katolikus hívők nyolcada Ferenc pápa hatására adományoz többet az utóbbi időben a szegényeknek.

A Fortune listáján – amelyet a Zenit katolikus hírszolgálat ismertetett honlapján – a második hely Angela Merkel német kancelláré lett. Az első tíz helyezett között van Bill Clinton volt amerikai elnök, Bono, a U2 ír rockegyüttes énekese és a dalai láma is.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet