Hollywoodban is ritkán látni ekkora bukást: Carl Rinsch, a 47 Ronin rendezője börtönbüntetést kapott, miután a vád szerint 11 millió dollárt csalt ki a Netflix-től egy soha el nem készült sci-fi sorozat ürügyén – írja a The Gaurdian.
A Carl Rinsch nevéhez köthető White Horse című projekt évekkel ezelőtt indult, és eredetileg komoly várakozás övezte. A történet végül nem a képernyőn, hanem a bíróságon ért véget.
Az ügyészség szerint Rinsch azzal győzte meg a streamingszolgáltatót, hogy további 11 millió dollárra van szüksége a produkció befejezéséhez. A pénz megérkezett, de nem a forgatásra fordították.
A vád szerint a teljes összeget egy személyes bankszámlára utalta át, majd abból luxuscikkeket vásárolt: autókat, drága órákat, designer ruhákat és különféle háztartási tárgyakat.
A tárgyaláson elhangzott, hogy ebből az összegből 638 ezer dollárt két matracra költött.
A nyomozás szerint a pénz egy részét befektetésekbe is forgatta, amelyek rövid idő alatt súlyos veszteségeket termeltek, így a teljes összeg közel fele néhány hónap alatt eltűnt.
A 48 éves rendezőt hétfőn két és fél év letöltendő szabadságvesztésre ítélték, miután korábban elektronikus csalás és más pénzügyi bűncselekmények miatt bűnösnek találták.
Az ügyészség ennél szigorúbb, öt év börtönt kért. A tárgyaláson az ügyet képviselő David Markewitz ügyész kemény szavakkal illette a rendezőt.
„Rinsch úr minden lehetséges előnyt élvezett” – mondta, utalva a családi háttérre, a magas szintű oktatásra, a szakmai kapcsolatokra és a karrierlehetőségekre.
Szerinte az egész ügy mozgatórugója „a puszta kapzsiság volt”.
Carl Rinsch és ügyvédei a bíróság előtt azt állították, hogy a történtek mögött súlyos mentális egészségügyi problémák és gyógyszeres kezelésből fakadó nehézségek álltak.
A rendező szerint az elmúlt időszak arra kényszerítette, hogy szembenézzen saját állapotával.
„Ez a per arra kényszerített, hogy szembenézzek bizonyos, az egészségemmel, az ítélőképességemmel és az életemmel kapcsolatos kérdésekkel” – mondta.
Később bocsánatot is kért.
„Nem sikerült felismernem, milyen veszélyt jelentett az a állapot, amelyben voltam” – fogalmazott.
A védelem részletesebb egészségügyi információkat nem osztott meg.
A börtönbüntetés mellett Rinschnek közel 11 millió dollár kártérítést is meg kell térítenie a Netflix számára.
Az ügy különösen nagy figyelmet kapott Hollywoodban, mivel Keanu Reeves is a rendező támogatói között volt, és kegyelmet kért számára.
A White Horse című sorozatból végül egyetlen epizód sem készült el.
