Nyolc méter mély rögzítőcölöpökkel és négy centiméter vastag acélsodronyokkal készítik elő két, egyenként 80 méteres bárka irányított süllyesztését Paksnál. Magyar Péter a helyszínről számolt be a rendkívüli munkálatokról, majd élesen bírálta Orbán Viktort, Semjén Zsoltot és Toroczkai Lászlót, amiért nem fogadták el a szombati paksi meghívását.
A paksi fenékküszöb építési területéről jelentkezett be péntek délután Magyar Péter. A miniszterelnök a közösségi oldalán közzétett videóban közölte, hogy elkészültek a bárkák rögzítéséhez szükséges cölöpök, így megkezdődhet az ideiglenes vízszintemelő megoldás következő szakasza.
„Elkészült a nyolc méter mélyre lefúrt rögzítőcölöpök mindegyike, amihez körülbelül négy centiméter vastag acélsodronyokkal fogják rögzíteni a bárkákat, és várhatóan még ma késő délután megkezdődik az irányított süllyesztésük a Duna vízszintjének emelése érdekében” – ismertette a kormányfő.
A két, egyenként 80 méteres bárkát pénteken állítják a kijelölt helyre. Irányított süllyesztésüktől azt várják, hogy több centiméterrel megemelkedik a Duna vízszintje a Paksi Atomerőmű térségében.
Magyar Péter szerint napi 24 órában dolgoznak Paksnál
Magyar Péter eredetileg Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel tartott volna sajtótájékoztatót péntek délután. Ehelyett Paksra utazott, hogy a helyszínen kövesse a munkálatokat.
Beszámolója szerint a beavatkozás megfeszített tempóban, a nap 24 órájában zajlik. A feladatokban a honvédség katonái, ipari búvárok, vízügyi szakemberek, vállalkozók és a Védelmi Igazgatási Hivatal munkatársai vesznek részt.
A miniszterelnök megköszönte az építkezésen és a védekezésben dolgozók teljesítményét. Közlése szerint több mint száz vállalattól és civiltől érkezett felajánlás a paksi munkálatok támogatására.
Szíjj László cége, a Duna Aszfalt pénteken jelentette be, hogy két uszállyal és első körben ezer tonna speciális terméskővel segíti a beavatkozást. Garancsi István érdekeltsége, a Market Építő Zrt. tízezer tonna követ, valamint annak Paksra szállítását ajánlotta fel.
Orbán Viktor, Semjén Zsolt és Toroczkai László sem megy el a találkozóra
Magyar Péter szombat délelőtt 10 órára hívta Paksra a parlamenti pártok elnökeit. A találkozón az általa „évtizedek óta nem látott méretű dunai építkezésnek” nevezett beruházást, valamint azokat a korábbi mulasztásokat akarta bemutatni, amelyek szerinte szükségessé tették a jelenlegi beavatkozást.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Semjén Zsolt, a KDNP vezetője és Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke sem vesz részt személyesen a tájékoztatón. Toroczkai László maga helyett Tóth Máté energiajogászt delegálja Paksra.
A miniszterelnök szerint a rendkívüli helyzetben a pártpolitikai különbségeket félretéve nemzeti összefogásra lenne szükség.
„Egy ilyen rendkívüli helyzetben teljes nemzeti összefogásra van szükség mindenféle pártpolitikai nézetkülönbségre tekintet nélkül. Egy ilyen helyzetben a volt miniszterelnöknek és a többi pártelnöknek kellett volna először jelentkeznie segítségnyújtásra. Valamiért ők nem így gondolták, valamiért a nyaralás fontosabbnak bizonyult” – fogalmazott Magyar Péter.
Magyar Péter: Orbán Viktor a távolmaradásával kiírta magát a politikai életből
A kormányfő azt is kifogásolta, hogy Orbán Viktor a vb-mérkőzések és a szerbiai fesztiválozás közben sem szólalt meg a hetek óta tartó aszályról, az energiaválságról és a Duna rekordalacsony vízállásáról.
Magyar Péter szerint elődje legalább arra felszólíthatta volna „a propagandistáit és a képviselőit”, hogy a 15 fokra állított klímaberendezésekkel ne terheljék szükségtelenül az energiahálózatot, valamint „ne drukkoljanak a hazájuk ellen”.
Úgy véli, ha Orbán Viktort valóban érdekelné a kialakult válság megoldása, elfogadta volna a meghívást, és személyesen tekintette volna meg a paksi építkezést, valamint a védelmi munkálatokat.
„Orbán Viktor a hallgatásával és távolmaradásával végképp kiírta magát a politikai élet releváns szereplői közül. Pedig, ha elfogadja a meghívásomat, akár még a gánti kőbánya tulajdonosának és a többi oligarchának az eddig elmaradó felajánlását is magával hozhatta volna a nemzetünk sorsát meghatározó építkezéshez” – jelentette ki a miniszterelnök.
A Fidesz kommunikációs igazgatója korábban azzal indokolta Orbán Viktor távolmaradását, hogy a miniszterelnök politikai eseménnyé akarja alakítani a paksi tájékoztatót.
„Paks nem kampányszínpad, a pártelnökök nem Magyar Péter politikai biodíszletei” – közölte, hozzátéve, hogy a kormánynak az Országgyűlés előtt kell tájékoztatást adnia.
Több mint 6,1 milliárd forintba kerül a paksi fenékküszöb
A Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek között épülő fenékküszöbhöz összesen 145 ezer köbméter követ használnak fel. A beruházás becsült költsége meghaladja a 6,1 milliárd forintot.
A műtárggyal azt akarják elérni, hogy a Duna vízszintje az atomerőmű hűtővízcsatornájánál ne csökkenjen mínusz 90 centiméter alá. Ezzel biztosítható lenne, hogy a Paksi Atomerőmű teljes kapacitással működhessen.
A rendkívüli beavatkozásról azt követően döntött a kormány, hogy a Duna paksi vízállása 28 centiméterrel a 2018-ban mért negatív rekord alá süllyedt. A jelenlegi szint több mint egy méterrel marad el attól a legalacsonyabb vízállástól, amellyel az atomerőmű tervezésekor számoltak.
Magyar Péter közlése szerint az átmeneti megoldást jelentő bárkák irányított süllyesztése és a véglegesnek szánt fenékküszöb is elkészül.
„Együtt, közösen megemeljük a Duna vízszintjét, és biztosítjuk a Paksi Atomerőmű működését” – zárta paksi bejelentkezését a miniszterelnök.
