Tíz éve kötik a nevéhez azt a mondatot, amelyet állítása szerint soha nem mondott ki – erről beszélt új videójában Matolcsy György. A Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke szerint az MNB alapítványaiba került vagyon közpénz volt, és az is maradt. A volt jegybankelnök az MNB gazdálkodását érintő vizsgálatokra is kitért, és kijelentette: minden ilyen eljárásnak áll elébe.
A YouTube-csatornáján közzétett legújabb videóban tért vissza Matolcsy György arra a mondatra, amely az elmúlt tíz évben szinte összeforrt a jegybanki alapítványok ügyével. Az MNB korábbi elnöke azt állítja, tévesen tulajdonítják neki azt a kijelentést, amely szerint az alapítványokba került vagyon „elvesztette közpénz jellegét”.
A videót azzal vezette fel, hogy a sok hamis történet után ezúttal egy igaz történetet szeretne elmondani.
„A Magyar Nemzeti Bank az alapítványaiba közpénzt tett, és ez a közpénz soha nem veszítette el közpénz jellegét” – fogalmazott Matolcsy György.
Matolcsy György szerint tíz éve tévesen kötik a nevéhez a mondatot
A korábbi jegybankelnök külön kitért arra, hogy honnan származhat az azóta szállóigévé vált megfogalmazás.
„Tíz éve nekem tulajdonítják azt a mondatot, amit soha nem mondtam, hogy »tehát elveszíthette az alapítványi vagyon a közpénz jellegét«. A kúria kimondta, hogy ez hamis, az alkotmánybíróság kimondta, hogy nem igaz, az országgyűlés helyesen úgy döntött, hogy a közpénz bizony közpénz maradt” – idézte fel.
Matolcsy György szerint a kijelentés „nem a Magyar Nemzeti Banktól, nem a Magyar Nemzeti Bank elnökétől” származik. Elmondása szerint utánanéztek a mondat eredetének, és két lehetséges forrást találtak.
Az egyik egy, az MNB alapítványait képviselő jogász érvelése volt, amelyet Matolcsy helytelennek nevezett. A másik egy törvényjavaslat indoklásában szerepelt, ám abból végül nem született törvény.
A volt MNB-elnök szerint nem adóforintok kerültek az alapítványokba
Matolcsy György a videóban arra is kitért, hogy szerinte közgazdasági szempontból különbséget kell tenni a költségvetésben és a jegybankban lévő közpénz között.
„A költségvetés adóforintokból gazdálkodik – a jegybank pedig nem” – hangsúlyozta.
Magyarázata szerint a Magyar Nemzeti Bank pénze bankműveletekből származik: a jegybank devizát vesz és ad el, valamint kamatot fizet és szed be. Matolcsy azt hangsúlyozta, hogy bár az MNB által létrehozott alapítványokba helyezett pénz közpénz volt és közpénz is maradt, nem adóforintokból származott.
Példaként a devizahitelek 2014-es forintosítását említette. Elmondása szerint az MNB a kormánnyal és a Bankszövetséggel közösen „egy rendkívül sikeres, eredményes akcióval, bravúros gyorsasággal forintosította a korábbi devizahiteleket”. Matolcsy György szerint ez 9 milliárd eurót bocsátott rendelkezésre, amelyből a jegybank az alapítványokat finanszírozta. Hozzátette, erről az MNB igazgatósága egyhangúlag döntött.
Matolcsy György szerint az MNB pénzének sorsát alaposan meg kell vizsgálni
A videó végén a korábbi jegybankelnök az MNB korábbi működéséről és az alapítványi vagyont érintő vizsgálatokról is beszélt. Matolcsy üdvözölte, hogy ellenőrzik a jegybank gazdálkodását, és azt mondta, minden, az MNB-nél elköltött közpénz sorsát vizsgálni kell.
„A vizsgálat helyes, hogy indult, hiszen közpénzről van szó. Minden közpénzt – így az MNB alapítványában lévő pénzt is – alapos vizsgálat alá kell venni. Nem csupán a jegybanki vezetést kell vizsgálni, hanem a mostani jegybanki vezetést is. A magam részéről állok elébe az összes ilyen vizsgálatnak” – fogalmazott a korábbi jegybankelnök.
