KezdőlapHírekNyilvánosságra hozta a Sándor-palota a kegyelmi ügy iratait

Nyilvánosságra hozta a Sándor-palota a kegyelmi ügy iratait

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!


Péntek reggel újabb fordulatot vett a magyar közélet egyik legsúlyosabb politikai botránya: a Sándor-palota nyilvánosságra hozta a kegyelmi ügyhöz kapcsolódó dokumentumokat. Az iratok közzététele óriási érdeklődést váltott ki, a köztársasági elnöki hivatal honlapja percekkel később gyakorlatilag elérhetetlenné vált, vélhetően a rendkívüli terhelés miatt.

Hirdetés

A nyilvánosságra hozott dokumentumok között szerepel többek között egy 2023. március 9-i feljegyzés a Hunnia-perben született ítéletről, egy április 3-i összefoglaló a kegyelmi előterjesztések aktuális állásáról, valamint az igazságügyi miniszter 2023. évi IV. kegyelmi előterjesztésének fedlapja is.

A közzétett iratokból egyértelműen kirajzolódik, hogy sem az igazságügyi tárca, sem a köztársasági elnöki hivatal szakmai apparátusa nem támogatta K. Endre kegyelmi kérelmét. Az államfő elé kerülő előterjesztésben – a megszokott gyakorlattól eltérően – két döntési lehetőség is szerepelt: egy elutasító és egy kegyelmet biztosító változat. A dokumentumok ugyanakkor azt mutatják, hogy az előterjesztés végül az elutasítást javasolta.

Az anyag részletesen ismertette azokat az érveket is, amelyek szerint nem állt fenn olyan körülmény, amely indokolta volna a pozitív döntést. Az iratokban szerepelt, hogy K. Endre már reintegrációs őrizetben volt, nem börtönben, közel állt a nyugdíjkorhatárhoz, így a munkába való visszatérése sem indokolta a mentesítést. A dokumentáció szerint a kiszabott büntetésen túlmutató hátrány nem érte, és az ítélet tartalmi felülvizsgálata önmagában nem lehetett kegyelmi indok.

Hirdetés

Ennek ellenére Novák Katalin végül a kegyelmet biztosító változatot írta alá 2023. április 27-én. A dokumentumok szerint a döntés azt is jelentette, hogy K. Endrét mentesítették a büntetett előélethez kapcsolódó hátrányok alól, valamint megszüntették a foglalkozástól eltiltást is.

A Sándor-palota összefoglalója külön hangsúlyozza, hogy Ferenc pápa korábban a világ államfőihez fordult a kegyelem gyakorlásának fontosságáról szóló felhívásával, és Novák Katalin ennek nyomán döntött úgy, hogy egyszerre több személy esetében is élni kíván a kegyelmezés lehetőségével.



A dokumentumokból az is kiderül, hogy az Alkotmányossági és Jogi Igazgatóság készítette elő az államfő számára a kegyelmi döntéseket. Az igazgatóság minden esetben ismertette az igazságügyi miniszter álláspontját is. K. Endre ügyében Varga Judit egyértelműen elutasításra javasolta a kérelmet.

A korábban nyilvánosságra került iratok már megerősítették, hogy Répássy Róbert akkori igazságügyi államtitkár felterjesztésében K. Endre neve nem szerepelt azok között, akiknél kegyelmet javasoltak volna. A folyamatban lévő 51 kegyelmi ügyből mindössze három esetében támogatták pozitív döntés meghozatalát.

Hirdetés

A most közzétett dokumentumok újabb kérdéseket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogyan és milyen körülmények között született meg a végső döntés. Különösen azért, mert az iratok szerint a kegyelmet megadó határozat – a rendes ügymenettől eltérően – már nem került vissza az illetékes igazgatósághoz.

A Sándor-palota pénteki közleményében hangsúlyozta: a köztársasági elnök hivatala kezdettől támogatja az ügy teljes körű feltárását, és kész együttműködni a kormánnyal annak érdekében, hogy a közvélemény valós képet kapjon a történtekről. Ugyanakkor a hivatal elfogadhatatlannak nevezte, hogy a különböző hatalmi ágak közötti kommunikáció a közösségi médiában és a sajtó nyilvánossága előtt zajlik.

Az elmúlt napokban Magyar Péter többször is felszólította Sulyok Tamást, hogy a Sándor-palotánál lévő dokumentumokat hozzák nyilvánosságra. A miniszterelnök csütörtökön úgy fogalmazott„Köztársasági elnök úr! Ne várjon a kormány utasítására! Ön egy külön hatalmi ág képviselője. Hozza nyilvánosságra a kegyelmi dosszié önnél lévő példányát! Még ma.”

A kegyelmi botrány az elmúlt évek egyik legsúlyosabb politikai ügye lett Magyarországon. A történtek nyomán Novák Katalin lemondott, Varga Judit pedig visszavonult a közélettől. Az ügy politikai jelentőségét tovább növeli, hogy sokan ezt tekintik annak a folyamatnak a kiindulópontjaként, amely végül alapjaiban rendezte át a magyar politikai viszonyokat.

Hirdetés
RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet