Szabadon távozhatott a gyanúsítotti kihallgatása után Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke. A Telex értesülése szerint a volt jegybankelnök mellett további hat embert hallgattak ki gyanúsítottként az Erste Bankot érintő ügyben, és mindannyian szabadlábon védekezhetnek – írja a Telex.
A hét érintettet nem kellett előállítani, idézésre jelentek meg a nyomozást végző Nemzeti Nyomozó Irodánál. Mindannyiukat hivatali visszaéléssel gyanúsítják.
A nyomozók a gyanúsítottaknál házkutatást is tartottak, illetve adatokat mentettek le az eszközeikről.
Simor András állítása után indult vizsgálat
Az ügy előzménye Simor András korábbi jegybankelnök áprilisi nyilatkozata volt. Simor arról beszélt, hogy az MNB pénzügyi felügyeletért felelős akkori alelnöke 2023-ban nyomást gyakorolt az Erste Bankra annak érdekében, hogy őt eltávolítsák a bécsi Erste Group felügyelőbizottságából.
Simor állítása szerint 2023 decemberében behívták az Erste Bank Magyarország vezérigazgatóját, Jelasity Radovánt az MNB központjába. Elmondása alapján ott az egyik alelnök azt közölte vele, hogy amíg Simor az Erste bécsi felügyelőbizottságának tagja, addig a bankfelügyelet „rendkívül szigorúan és nagyon kellemetlenül” fog eljárni az Erste Bank Magyarországgal szemben.
Simor András néhány héttel később lemondott a felügyelőbizottsági tisztségéről. Elmondása szerint akkor azért nem tettek feljelentést, mert úgy gondolták, nem tudnák bizonyítani a történteket.
Az MNB jelenlegi vezetése az interjú nyilvánosságra kerülése után vizsgálatot indított, majd feljelentést tett.
Hét embert gyanúsítottak meg
A tavasszal elindult nyomozás során az NNI az MNB-től és az Erste Banktól is dokumentumokat szerzett be.
Kedden aztán hét embert hallgattak ki gyanúsítottként, köztük Matolcsy Györgyöt. Mindannyiukat hivatali visszaéléssel gyanúsítják.
A Telex információi szerint egyiküket sem vették őrizetbe, kihallgatásuk után szabadon távozhattak, így az eljárás további részében szabadlábon védekezhetnek.
Matolcsy György „hamis mesének” nevezte a történetet
Matolcsy György még kedden videóban reagált az Erste–ügyre. A volt jegybankelnök „hamis mesének” nevezte a történetet, amely szerinte „tényszerűen nem állja meg a helyét”.
Azt mondta, nem volt jelen olyan megbeszélésen, amelyen megfenyegették volna az Erste Bank magyarországi vezetőjét, és állítása szerint nem is volt tudomása ilyen találkozóról. Ebből következően – érvelt – utasítást sem adhatott arra, hogy bárkire nyomást gyakoroljanak.
Matolcsy szerint az MNB akkori működési rendjével is összeegyeztethetetlen lett volna az ilyen eljárás. Arra is hivatkozott, hogy az Erste vezetői nem tettek feljelentést az ügyben.
Az Erste magyarországi leányvállalata még áprilisban úgy reagált, hogy az elmúlt időszakban több alkalommal tapasztaltak hátrányos, esetenként jogszerűségi szempontból is megkérdőjelezhető bánásmódot. A bank akkor azt is jelezte, hogy amennyiben vizsgálat indul a konkrét ügyben, rendelkezésre áll.
Egy másik MNB-ügyben is házkutatások voltak
Ugyanezen a napon egy másik, az MNB-t érintő büntetőeljárásban is történtek nyomozati cselekmények. Ebben az ügyben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt folyik eljárás.
A Központi Nyomozó Főügyészség kutatásokat és lefoglalásokat végzett. Ez azonban nem azonos azzal az Erste–üggyel, amelyben Matolcsy Györgyöt és további hat embert hivatali visszaéléssel gyanúsították meg.
