KezdőlapHírekTörőcsik András kómában fekszik

Törőcsik András kómában fekszik

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Agyműtétet hajtottak végre Törőcsik Andráson, az Újpest 58 éves, 45-szörös válogatott labdarúgóján, aki azóta kómában fekszik – értesült az nso.hu.

torocsik

A sportportál azt írta: Törőcsik hétfőn névnapi partin volt, elesett, s olyan súlyosan beütötte a fejét, hogy kórházba kellett szállítani. A Merényi Gusztáv Kórházban operálták meg, ahol a beavatkozás óta az intenzív osztályon fekszik.

Az MTI érdeklődésére a kórház megerősítette az információt, részleteket azonban nem közölt, arra hivatkozva, hogy a család ehhez még nem járult hozzá.

A pályafutása

A kivételes képességekkel megáldott csatár látványos, kiismerhetetlen cseleivel, remek alakításaival hamar a közönség kedvence lett. Cselsorozataival gyakran megoldhatatlan feladat elé állította az ellenfél védőit. Szinte minden megmozdulása veszélyes volt, ötletesen, bátran játszott, ügyesen változtatta a helyét és ha kellett pazarul, mesterien irányított.



torocsik-andris

Pályafutását két nagy törés hátráltatta, az 1978-as argentínai világbajnokságon történt kiállítása, valamint az 1980-as súlyos autóbalesete, amely miatt nem tudott eleget tenni a világválogatotti meghívásnak. Többször került fel a France Football Aranylabda-szavazásának listájára (legjobb eredménye 9. hely), éveken keresztül volt Magyarország és klubcsapata, az Újpest legnépszerűbb labdarúgója. Egyéni megoldásait, fifikás trükkjeit pályafutása befejezése után is emlegetik a szurkolók. Az MTK csapatában a Verebes korszakban játszott, és ott fejezte be pályafutását.

A BVSC-ben nevelkedett, onnan került Újpestre. A Megyeri útról Montpellier-be szerződött, aztán jött karrierjében az MTK. Élvonalbeli mérkőzéseinek száma 236, ezeken 69-szer talált a hálóba. A válogatott mezét 45-ször viselte, és 12 gólt szerzett. Háromszoros magyar bajnok (1975, 1978, 1979), háromszoros kupagyőztes (1975, 1982, 1983), továbbá két világbajnokságon vett részt (1978, 1982).

Forrás: hajralilak.hu

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet