Kellemetlen perióduson megy keresztül a Samsung gyártó, miután elvesztette az Apple által indítványozott pert és 1 milliárd dollárnak megfelelő összegű kártérítést kénytelen fizetni az amerikai óriáscégnek.
Idő közben azért örömre is van oka a dél-koreai gyártónak. A vállalat bejelentette, hogy 100 nap alatt 20 millió Samsung Galaxy S III adott el, amely mindenképpen rekordnak számít a cég történetében.
Mindezek mellett az Apple egy beadványt adott be, amelyben arra kéri a hatóságokat, hogy tiltsák be a Samsung Galaxy S III forgalmazását az Amerikai Egyesült Államokban.
A Samsung új készüléke nagyban megelőzte elődjét, a Galaxy S II-nek 10 hónapra volt szüksége ahhoz, hogy elérje ezeket az adatokat, míg a Galaxy S-nek 17 hónapba tellett elérni ezt a teljesítményt.
A koreai gyártó az eladási adatokat is közzétette, amelyből kiderül, hogy az európaiak kedvelik a legjobban a Galaxy S III-t, csaknem 6 millió példány kelt el belőle. Az európai piacot az ázsiai követi, 4,5 millió eladott termékkel, majd érkezik az USA 4 millióval és Dél-Korea 2,5 millió eladott készülékkel.