Garret Wing, a floridai székhelyű American Standard Dog Training kutyakiképző szervezet alapítója egy TikTok videóban gyűjtötte össze azt a 3 kutyafajtát, amit ő maga soha nem tartana.
A közép-ázsiai juhászkutya, vagy más néven Alabai az első helyen szerepel Wing listáján. „A hímek majdnem 80 kilót is nyomhatnak, és bár nagyszerű jószágőrzők, az a probléma, hogy nekem nincsenek haszonállataim” – magyarázta.
Olvasd el ezt is: Egy anya levele felnőtt gyerekéhez, amit mindenkinek el kellene olvasnia: „Bocsáss meg, hogy már nem lehetek számodra az, aki egykor voltam”
Wing, aki több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik kutyakiképzésben – többek között rendőrkutyák kiképzésében is – hozzátette, hogy ha valakinek történetesen éppen egy megbízható juhászkutyára van szüksége, akkor ez a fajta jó választás lehet.

A második kutyafajta, amit Wing soha nem tartana, az angol véreb. „A hímek akár 50 kilósak is lehetnek, de nem a méretük aggaszt, hanem a zsíros bőrük” – mondta.
„A zsíros bőrük miatt minden más kutyafajtánál büdösebbek. Nem számít, hányszor fürdeted meg őket, egyszerűen olyan erős szaguk van, amitől nehéz megszabadulni” – tette hozzá.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”

A harmadik, és egyben utolsó kutyafajta, amit Wing megemlít a videóban, a csivava.
„Ha szükségem lenne egy körülbelül másfél-két kilós démonra az alvilágból, ami nem szolgál másra, mint hogy az ölemben üljön, és megharapjon mindent, ami a közelembe kerül, akkor tartanék egy csivavát, de részemről ez egy határozott nem erre a fajtára” – mondta a kutyakiképző.

A közösségi oldal felhasználói között voltak, akik egyetértettek Wing véleményével, különösen a csivavát illetően, mások azonban igyekeztek megvédeni ezt a fajtát, és azt mondták, Wing leírása igazságtalan volt.
„A csivavák aranyosak, az emberek egyszerűen csak nem tartják tiszteletben a határaikat, mert kicsik, és könnyen elveszítik a bizalmukat a gazdájukban” – írta az egyik hozzászóló.
Egy másik hozzátette, hogy a legtöbben elhiszik a csivavákkal kapcsolatos sztereotípiákat, ha azonban beszereznek egyet, sokaknak megváltozik a véleménye.