Tudtad, hogy nem minden kutya tud, vagy szeret úszni? A legtöbb kutya szereti a vizet, és a gazdáik általában azt feltételezik, hogy ösztönösen tudnak úszni. De nem minden kutya jó úszó, bizonyos kutyafajták pedig egyenesen képtelenek az úszásra. Ez különösen a kistestű kutyák esetében igaz.
Dr. Piller Pálma állatorvos egy TikTok videóban hívta fel a figyelmet arra, hogy a gazdiknak érdemes fokozott figyelmet fordítaniuk kedvenceik képességeire, vagy azok hiányára, ha víz közelében tartózkodnak.
„Vannak olyan kutyafajták, akik testalkatuk miatt kevésbé jó úszók, és olyanok is, akik kifejezetten utálják a vizet” – mondja az állatorvos.
Bár természetesen egyetlen kutya sem süllyed el, mint egy darab kő, nyilvánvalóan próbálkozni és kapálózni fognak, így legalábbis egy ideig, fenn tudnak maradni a felszínen, de, ha nem jó úszók, némi küszködés után elmerülnek és megfulladnak.
„Ez azért is veszélyes, mert ha valamiért vízbe kerül a kutya és mi csak odapillantunk, akkor azt gondolhatjuk, hogy úszik, közben pedig csak küszködik és szenved” – tette hozzá Dr. Piller Pálma.
Az úszás képessége ugyanis fajtafüggő, pontosabban testalkat kérdése. Jellemzően a széles mellkasú, rövid lábú és rövid pofájú kutyák nem úsznak jól, például a mopsz, a tacskó, az angol bulldog, a francia bulldog, a corgie és a pekingi palotakutya.
„Ezeknél a fajtáknál a testalkat a probléma. A rövid lábú kutyák ugyanis nem tudnak akkor örvényt generálni a testük alatt, hogy az huzamosabb ideig a víz felszínén tartsa őket. A széles mellkas és rövid nyak szintén nagy hátrány a vízben, mivel nem tudják a fejüket normálisan a víz felé emelni. Illetve a rövid orr is veszélyes, mert így a kutya úszás közben sok vizet tud nyelni” – magyarázza az állatorvos.
A kistestű kutyák esetében tehát fokozottan figyelni kell arra, nehogy megfulladjanak, hirtelen elfáradjanak, vagy megijedjenek úszás közben. De természetesen vannak kivételek, és vannak igazi vízimádó és jól úszó kistestű kutyák is.
Ha úszni vagy fürdeni visszük a kutyákat mindig legyünk nagyon óvatosak, figyeljünk oda rájuk, és ha nem szeretnek úszni, ne erőltessük a dolgot.
@petwisecare Tudtad, hogy nem minden kutya tud, vagy szeret úszni? Kistestű kutyusoknál különösen oda kell figyelni, nehogy megfulladjanak, vagy hirtelen elfárdjanak/megijedjenek úszás közben! A Te kutyusod szereti a vizet? #allatorvos #petwisecare #kutyatiktok #nekedbelegyen #kutyauszas #kutya ♬ eredeti hang – Állatorvos – Dr. Piller Pálma
Dr. Piller Pálma ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a vízhez szoktatást és az úszás tanítását már kölyökkorban érdemes elkezdeni.