Bár a legtöbb kutyus imád a pocsolyákban pancsolni, az állatorvosok arra figyelmeztetik a gazdikat, hogy ez akár komoly veszélyt is jelenthet kedvencük egészségre.
A szakértők szerint a kutyatulajdonosoknak nem kellene hagyni, hogy kedvencük állott vízzel teli tócsákban pancsoljon, vagy, ami még rosszabb, igyon ebből a vízből.
Olvasd el ezt is: Egy anya levele felnőtt gyerekéhez, amit mindenkinek el kellene olvasnia: „Bocsáss meg, hogy már nem lehetek számodra az, aki egykor voltam”
Az állatorvosok elmondása szerint egy séta az esőben, vagy közvetlenül eső után veszélyesebb lehet, mint ahogy azt a legtöbben gondolnák.
„A pocsolyák tele lehetnek mindenféle kellemetlen és mocskos dolgokkal, az éles tárgyaktól kezdve a káros baktériumokig. Láttam már olyan kutyákat, amiknek megsérült a mancsa, vagy gyomorrontást kaptak miután tócsákban pancsoltak” – magyarázta Dr. Sabrina Kong állatorvos.
„Bár a kutyák szeretnek megállni és inni a tócsák vizéből, jobb, ha ezt nem engedjük nekik” – teszi hozzá egy másik állatorvos, Dr. Simon Linda is.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
„A patkányok és az egerek vizelete beszennyezheti a vizet, ami leptoszpirózis terjedéséhez vezethet. Bár a kutyák a védőoltásoknak köszönhetően elvileg védve vannak ettől, mégis fennállhat a megbetegedés kockázata” – tette hozzá a szakértő.
Hasonló okokból esős időben nem árt bevinni a kutyák játékait és tálkáját az udvarról, mivel a csigák és más kártevők, amik ilyenkor nagyobb számban jelenhetnek meg a kertben, olyan parazitákat hordozhatnak, amik veszélyesek lehetnek a kutyákra. Ha mégis kint hagyjuk ezeket a tárgyakat, ajánlott rendszeresen megmosni azokat.
Ami pedig a kutyát illeti, egy-egy séta után szárítsuk meg alaposan a bundáját, hogy csökkentsük a fertőzés kockázatát. Ehhez használhatunk egy törölközőt, vagy egy hajszárítót alacsony hőfokon.
Kedvencünk bundájának megszárítása hidegebb időben még fontosabb lehet. Ez segít megelőzni a bőrirritációkat és a lehetséges fertőzéseket is. Dr. Sara Ochoa emellett egyes kutyák esetében akár az esőkabát használatát is javasolja.
„A logó fülű kutyák esős időben hajlamosabbak a fülgyulladásra. Ezért érdemes megfontolni egy kapucnis esőkabát vagy esernyő használatát, hogy szárazon tartsuk a fülüket” – mondja a szakértő.