Az orchideák különlegesen szép, de viszonylag kényes növények, éppen ezért, ha azt szeretnénk, hogy minél többet virágozzanak, nagyobb figyelmet kell fordítani a gondozásukra.
A kávézacc elősegíti az orchidea virágzását, és, mivel ez a módszer szinte teljesen ingyen van, érdemes kipróbálni. Reggelente a kávé a legtöbb ember számára egyenlő egy életmentéssel, azonban azt már kevesen tudják róla, milyen sok vitamint és tápanyagot tartalmaz.
Például sok benne a fehérje, a kálium, a magnézium és a foszfor, éppen ezért nagyon jó hatással lehet az orchideák virágzására. Főleg a foszfor az, amely hozzásegíti az orchideákat ahhoz, hogy bőségesebben virágozzanak.
A foszfor szükséges a növények fotoszintéziséhez és légzéséhez, de a virágok fejlődéséhez és növekedéséhez is. A foszforban gazdag talaj serkentheti a gyökérnövekedést, ami jótékony hatással lehet a növény általános egészségére.
Nézzük, mire lesz szükségünk az orchideák tápozásához:
- 2 evőkanál kávéra;
- 200 ml forrásban lévő vízre;
Nem kell mást tenni, mint a 2 evőkanál kávét 400 ml forrásban lévő vízben felhígítani, majd a kávét leszűrni, és feltölteni annyi hideg vízzel, amíg 2 liternyi folyadékot kapunk. A keverék háromféleképpen használható fel.
1. módszer
Áztassunk a kávéba vattakorongot, töröljük le a levelek külsejét és alját is, hogy elriasszuk a rovarokat. Ez megvédi a növényt a gombás és bakteriális betegségektől, és közben a levelek hozzájutnak a szükséges vitaminokhoz, tápanyagokhoz. Hetente egyszer alkalmazzuk ezt a módszert, hogy a levelek mindig zöldek és egészségesek legyenek.
2. módszer
Permetezzük be az orchideát ezzel az oldattal, ezáltal eltávolítjuk a levelekről a szennyeződéseket, kórokozókat, és fertőtlenítjük az egész növényt. Ez a keverék javítja az orchideák fotoszintézisét, elősegítve a gyorsabb anyagcserét. Havonta 1-2 alkalommal alkalmazzuk ezt a módszert, hogy elősegítsük a növények jobb növekedését.
3. módszer
Öntözzük meg az orchideát kávéval. A kávé antibakteriális tulajdonságokkal rendelkezik, így segít megelőzni bizonyos gyakori orchideabetegségeket. Segíti a gyors gyökérnövekedést, és felgyorsítja a virágzást. Havonta 1-2 alkalommal érdemes alkalmazni ezt a módszert.
45 nap elteltével élvezhetjük a kávé csodálatos hatását. Az orchideák gyökerei sokkal jobban fognak növekedni, sok új gyökér jelenik meg, és maguk a növények is terjedelmesebbek, erősebbek és egészségesebbek lesznek.