A virágágyásokon kívül konténerekbe is ültethetünk növényeket a kertünkbe, de ezek gondozása néhány plusz lépést igényelhet.
Az egyik legfontosabb dolog, hogy a konténer aljára lazább közeget tegyünk, például sódert vagy kavicsokat, hogy könnyebb legyen a felesleges víz elvezetése. Ugyanebből az okból használhatunk téglákat is, amiket a cserepek alá tehetünk, megemelve azokat.
Ez azért fontos, mert a pangó víz gyökérrothadást eredményezhet. Ősszel és télen több csapadék esik, mint tavasszal és nyáron, és a növényeknek nehezebb lehet elvezetni a felesleges vizet. Ugyanakkor ilyen kevesebb a napfény is, ami segíthetne kiszárítani a talajt.
A cserép megemelése segít a víz lefolyásában – csak arra figyeljünk, hogy a vízelvezető lyukakat ne takarjuk el a téglákkal, különben a trükk nem fog működni.
A téglák használatával ugyanakkor azt is megakadályozhatjuk, hogy az összegyűlt víz megfagyjon a cserép aljában, ami szintén komoly problémákat okozhat. A fagyos víz idővel kárt tehet a cserepekben, ezért ezzel a módszerrel azt is biztosítjuk, hogy hosszabb ideig használhassunk egy-egy cserepet.
Tégla helyett cseréplábakat is használhatunk, de ha sok konténeres növényünk van, ez költségesebb megoldás lehet.
A gyökérrothadás gyakori probléma a kerti és a szobanövények esetében egyaránt. A növények szeretik ugyan a vizet, de levegőre is szükségük van. Ha a talaj túlságosan nedves, a levegő nem tud megfelelően keringeni a gyökerek körül, ami a gombák és baktériumok elszaporodásához vezet, amelyek elpusztítják a gyökereket.