Nagyon jó ötletek arra, hogyan tüntessük el a szőnyegből, a bútorok okozta mélyedéseket.
Annyira szuper ötletek, hogy rögtön ki is próbáljuk, hiszen folyton gondot okoz, hogy már egy szék is mélyedést hagy a puhább szőnyegekben, mokettákban. A bútor lábának nyoma pedig annyira belemélyed a puha bolyhok közé, hogy kézzel esélyünk sincs elsimítani. De most, úgy tűnik, hogy megtaláltuk rá a tökéletes megoldást.
1. Jég
Ha nyomott hagyott a szőnyegen az asztal, szék vagy szekrény lába, tegyünk rá egy jégkockát. Hagyjuk ott míg elolvad, majd egy sűrű kefével igazítsuk vissza a bolyhokat a szőnyegen.
2. Kiszívás
Ha a fent említett művelet nem hozza meg a kívánt eredményt, kapcsoljuk a porszívót rettenetesre, és szívassuk ki a szálakat.
3. Gőzölés
Állítsuk a vasalót pamut hőmérsékletre, vizezzünk meg egy zsebkendőt, tegyük a mélyedésre, és gőzölve vasaljuk át óvatosan. Hagyjuk rajta a zsebkendőt addig, míg teljesen megszárad.
4. Keverjük a módszereket
Vizezzük be alaposan a szőnyeget, majd ezután alkalmazzuk a gőzölős vasaló módszerét, és szárítsuk meg közepes hőmérsékleten hajszárítóval. Fújjunk be egészen a szálak közepéig, hogy száradás után újra tartást kapjanak.