KezdőlapHobbyLehúzta a cipőjét a repülőn, majd arra ébredt, hogy egy gyerek összerajzolta...

Lehúzta a cipőjét a repülőn, majd arra ébredt, hogy egy gyerek összerajzolta a fehér zokniját – kiakadtak rá az emberek

-

Még több érdekes történetért iratkozz fel a Twice.hu hírlevelére!

Ha gyerekekről van szó, mellettük bármi megtörténhet – tetteiknek és kis elméjük szüleményeinek nincs határa, nekik mindig valamivel el kell szórakoztatniuk magukat. Amennyiben pedig bezárják őket, és korlátozzák a mozgásterüket, akkor jön csak el igazán a csínytevések ideje. Így történt, hogy egy nő, miközben egy repülőgépen utazva elszundított, arra ébredt, kifestették a zokniját!

Julia Valentine gyakran repül, és általában több képet is megoszt a kalandjairól az Instagramon. Ezúttal is épp egy több órás repülőútnak nézett elébe, így hát levetette a cipőjét, kényelmesen elhelyezkedett az ülésében, és elaludt. Meglepetésére, amikor felébredt, a hófehér zoknija a lila valamennyi árnyalatában pompázott.

Nem jó egy unatkozó gyereknek ötleteket adni – ezt azonban Julia még nem tudta. Mert ha igen, valószínű nem húzza le a cipőjét, és nem teszi elérhetővé a lábait az előtte lévő székben ülő gyerek számára.

Az utas, szokásához híven, azonnal készített egy fotót a műalkotásról, és fel is töltötte a közösségi oldalra: “Arra ébredtem, hogy egy random gyerek rajzolt a fehér zoknimra” – írta.

Julia posztját később felkapta a Passenger Shaming nevű Instagram-fiók, mely gyakran oszt meg vicces és ellentmondásos tartalmakat a repüléssel kapcsolatban. 1,4 millió követője viszont azonnal rákattant a lila zoknis fotóra, és nem feltétlenül a leghumorosabb hangnemben.

Juliát ugyanis „szétszedték” a felhasználók, amikért levetette a cipőjét.

A Passenger Shaming szükségesnek látta, hogy a kialakult vitában ő is állást foglaljon.

“Gyakran kérdezik tőlünk, hogy viselhetünk-e zoknit a repülőn, és szerintünk ez 100%-ban rendben van. HA tiszták, nem büdösek, és a saját teredben maradnak, nem pedig a repülőgép különböző részeiben szétszóródva. Ha valaha is repültél első vagy business osztályon, valószínűleg kaptál már zoknit vagy papucsot, szóval ez határozottan egy dolog” – írták.

Néhány kommentelő azt próbálta megfejteni, miként tudta egyáltalán az előtte lévő székben ülő gyerek lefesteni a zoknit? Belelógott a látóterébe? Ami valahogy megint gáz… odadugod a lábad valakinek az orra elé? Valaki azt írta: “Ez a gyerek nagyon jól csinálta: Tartsd magadon a cipődet, te vadember.” Egy másik hozzátette: “Csak magadat hibáztathatod. Ha a lábad valahol ott van, ahol ’rajzolni lehet rá’, akkor rossz helyen van”.

A Passenger Shaming további jó tanáccsal is ellát: “Ó, és soha, soha, soha, soha, soha, soha, soha, soha, soha ne menj a mosdóba cipő nélkül, mert a padlón lévő folyadék NEM VÍZ”.

A cipők lehúzásával kapcsolatban egyébként légiutaskísérők is figyelmeztetnek: soha ne vegyük le a cipőnket a repülőn, mert ezzel veszélybe sodorjuk a biztonságunkat.

“Amellett, hogy az egész utastér bűzlik, a lábbeli elengedhetetlen egy repülőgépes vészhelyzet során, még akkor is, ha ez nem része a repülésbiztonsági tájékoztatónak. Vészhelyzetben mindenféle törmelék és kellemetlen felületű anyagok zárják el az utat a kijárat felé, valamint a repülőgépen kívül is. Ha a lábad nincs megfelelően fedve, nehezen tudsz majd biztonságban kijutni. Képzeld el, ahogy a fedetlen lábaid tönkreteszed, miközben végigfutsz a törött üveggel, tűzzel és fémszilánkokkal borított folyosón” – tájékoztatott Tony Kuna.

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!


Legfrissebb

Hirdetés

Csemegézz

Ez is érdekelhet