Bár egy családban a legfontosabb kötelék a vérszerinti kapcsolat, a vér nem minden esetben köt össze minket – ennél sokkal erősebb az őszinte szeretet. A hiba ott van, amikor ez (is) hiányzik…
Egy menyasszony érdekes bejegyzést tett közzé a közösségi médiában. Úgy fogalmazott, valósággal eltiltotta a „mostohahúgát” az esküvői fotózásról, egyszerűen azért, mert ő egyébként sem a család része, és nem is kedveli őt.
Olvasd el ezt is: Egy anya levele felnőtt gyerekéhez, amit mindenkinek el kellene olvasnia: „Bocsáss meg, hogy már nem lehetek számodra az, aki egykor voltam”
A 26 éves ara kiborult, mert úgy érezte, „ráerőltették” a 14 éves Ally-t, akit ráadásul „örökbefogadott” a családja. De neki esze ágában sem volt viszontlátni őt az esküvői albumjában, ezért kitessékelte a lányt a fotózásról. A döntése azonban kiütötte a biztosítékot a szerettei körében, ami rendesen visszavágta a hangulatot az idillinek tervezett esküvőn.
Hogy megértsük a fiatalasszony és Ally kapcsolatát, a nő elmagyarázza: Ally gyakorlatilag nem a rokona, de mivel a sógornőjének a kishúga, így ő is része lett a családnak.
„A 24 éves öcsém, Michael a feleségével, Mayával a gimnázium első éve óta együtt van. Mayának és Allynek nagyon rossz volt az otthoni élete, és mivel az anyukám nagyon ’az otthonom mindenki előtt nyitva áll’ típusú ember, Maya egyre több időt kezdett nálunk tölteni, és Allyt is áthozta hozzánk, mivel mindig ő vigyázott a testvérére. A szüleim azt mondják, úgy szeretik a lányokat, mintha a saját gyerekeik lennének. A testvéreim is családtagként bánnak velük. Még azután is, hogy Maya és Michael elköltöztek, Ally többet van náluk, mint korábban” – tálalt ki az ara.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
Azt állítja, igazából semmi baja a lánnyal, de valahogy nem fér a begyébe, miért keveredett az életükbe. „Nem fogadtuk őt örökbe, és még mindig vannak szülei és saját családja. Mégis a szüleim annyi időt és energiát fordítanak rá, hogy ez nevetséges. Mindenki elkezdte őt a lányának vagy a húgának hívni, én pedig visszautasítottam. Egyszerűen nem tekintem őt családtagnak” – szögezte le a dühös menyasszony, aki bár meghívta Allyt az esküvőjére, szerette volna, ha a „közeli” családi fotón nem szerepelne. És ezt szóvá is tette. Csakhogy az édesanyja reakciójára nem számított. A nő ugyanis kiborult, és a család többi tagja is az ara ellen fordult.
„Végül úgy készítettük el a fotót, ahogy én akartam, mert ‘nem akarták ezt az esküvőmön csinálni’, de az egész családom most pikkel rám. Anyukám azt mondta, Ally sírt, amikor hazaért, mert nem szeretem őt, ami nem igaz. Úgy érzem, olyan helyzetbe kényszerítettek, ahol szemtelen dolgot kellett tennem azért, mert rám erőltették ezt a gyereket. Nem hiszem, hogy figyelembe kellene vennem a családját, ha nem akarom” – vélekedett a menyasszony, de a legtöbb hozzászóló nem adott neki igazat.
Tény, hogy a saját esküvőjén mindenki azt csinál, amit akar, ám a családot ott sem kilóban mérik. „Lehettél volna közömbös. Pedig ő nagyon is a családod része. A cselekedeteidből azonban úgy tűnik, nagyon neheztelsz erre a lányra. Mint Jézus, csinálj egy képet a lánnyal és néhányat nélküle. Mármint az esküvői képek olyanok, hogy te be/ki, hogy mindenki boldog legyen. A lányról már készült egy családi fotó, szóval ez teljesen indokolatlan volt… tiszta ingyen kicsinyesség” – írta egy felhasználó.
Egy másik pedig szintén lehordta az arát: „a megjegyzésed, miszerint ‘saját családja van’, mutatja, mennyire nem érted a körülményeket. Ha ‘nem hivatalosan’ egy másik családba fogadják be anélkül, hogy a szülei akár csak a felügyeleti jogot adnák, vagy jelen lennének, akkor ők nem az ő családja, ők csak a biológiai szülei. Nem kell őt testvérként felkarolnod, de hogy jut eszedbe azt sugallni, hogy legyen a ‘saját’ családjával, amikor azok nyilvánvalóan elhanyagolják és távol vannak?! Milyen család? A lánynak senkije sincs, csak a nővére, és néhány ember, akit még az sem érdekel, hogy hol alszik”.
A hozzászólások hangnemét átérezve, a menyasszony talán megbánta, hogy így viselkedett szerencsétlen lánnyal, mert a következő kiegészítést írta a bejegyzéséhez: „16-18 éves voltam, amikor Ally becsöppent a családunkba, így nem tudtam hozzá úgy kötődni, mint például a kistesóim. Sosem rajongtam a gyerekekért, beleértve a tesóimat is, akik jóval rosszabbak voltak, mint Ally valaha is. De elismerem, hogy ő a családunk részévé vált. És azt hiszem, nagyobb erőfeszítéseket fogok tenni, hogy rendesen megismerjem őt, mert tudom, hogy a korához képest nagyon érett és intelligens”.