Misha és Kristin egy 85 éves hölgy kakaduját, Audrey-t azután fogadta örökbe, miután a nő férje elhunyt. A tragédia a madarat is nagyon megviselte, annyira, hogy elkezdte kitépni a tollait. Minden jel arra utalt, hogy a kakadu depressziós lett.
Audrey fején és farkán csak néhány toll maradt, és a szárnyai végét is nagyon megtépázta. Amikor a pár másodszor találkozott vele, rögtön Misha karjába ugrott, ez annyira megható volt számukra, hogy úgy döntöttek, örökbe fogadják a madarat.
A házaspárnak már volt egy kutyája, ezért egy kicsit gondban voltak, hogy hogyan jön ki majd egy kakaduval, de végül minden jól alakult. Amikor Misha hazavitte a kakadut, a madár többé nem tágított mellőle, ott ült végig, míg ő a számítógépen dolgozott.
Hamarosan Kristin és Audrey is közelebb kerültek egymáshoz. Néhány hétbe telt, míg Kristin kézbevette és megsimogatta a madarat, de, ahogy telt az idő nagyon jól összebarátkoztak.
Egyszer, amikor Misha otthon zenélt, Audrey szinte azonnal énekelni kezdett a zenére. A zene szólamára közben még ringatózott is, mintha Misha mozdulatait utánozta volna. Kristin először alig hitte el, hogy egy madár ennyire élvezni tudja a zenét. Ezt követően minden nap közösen zenéltek és énekeltek a kakadunak.
Audrey egyre boldogabb lett, kezdett megváltozni a viselkedése, és a tollai is kezdtek szépen visszanőni. A látványos fejlődésről kis felvételeket készítettek, és a közösségi médián keresztül osztották meg Audrey rajongóival.