Csak annyit kell tenned, hogy kiválasztod azt a csővezetéket a képen láthatók közül, amelyiken szerinted a leggyorsabban folyik át a víz, és megtudod, mennyire vagy intelligens.
Az intelligencia olyan tulajdonság, ami nélkül nem sokra vihetjük manapság, ezért nem árt, ha időnként teszteljük a képességeinket, és megpróbálunk fejleszteni azokon.
Először is meg kell említenünk, hogy valójában nyolcféle intelligencia létezik: nyelvi-verbális, logikai-matematikai, térbeli-vizuális, testi-mozgásos, zenei, természeti, társas (interperszonális) és személyes (intraperszonális, vagy önismereti).
Ez az elmélet Howard Gardner, a Harvard Egyetem pszichológia- és pedagógiaprofesszora nevéhez fűződik. Gardner azt állítja, hogy minden gyermek saját igényei szerint fejlődik, így az egyes emberek más és más területeken lehetnek intelligensebbek képességeik és érdeklődési körük függvényében.
Számos lehetősége van annak, hogy meghatározzuk az intelligencia szintünket, például az interneten is találhatunk erre vonatkozó teszteket.
A következő teszt ugyan nem határozza meg pontosan az intelligenciahányadosodat, de sokat elárul a gondolkodásmódodról. Nézd meg figyelmesen a képet, és válaszd ki azt a csapot, amelyiken véleményed szerint a leggyorsabban folyik a víz.
A képen látható csapokhoz bonyolult csőszerkezet tartozik, és ezek közül az egyik gyorsabban megtelik vízzel, mint a többi. De vajon melyik lehet az?
Ha az első csapot választottad
Lehet, hogy nem te vagy a világ legintelligensebb embere, de képes vagy átlépni az átlagos határokat, és fejleszteni magadat. Általában kreatív megoldásokat találsz, de korlátozod önmagadat, és nem osztod meg másokkal az ötleteidet, mert félsz, hogy szégyenben maradhatsz. Szabadulj meg a félelemtől, vállald bátran az ötleteidet, és meglátod, meglesz az eredménye.
Ha a második csapot választottad
Nem vagy átlagon felül intelligens, de nagyon jó vagy abban, hogy felmérd és használd mások intelligenciáját ahhoz, hogy elérd, amit szeretnél. Úgy ismered a körülötted lévő világot, akár a tenyeredet, és képes vagy mások képességeit felhasználni, hogy áthágj minden akadályon.
Ha a harmadik csapot választottad
A gondolkodásod rendkívül eredeti, de az emberek általában nem tudják követni a gondolatmenetedet, és ezért sokszor furcsának tarthatnak. Azonban ha sikerül tisztán kommunikálnod az ötleteidet és a gondolataidat, hihetetlen eredményeket érhetsz el. Minél többet kommunikálsz, és minél több visszajelzést kapsz, annál intelligensebb és eredményesebb leszel.
Ha a negyedik csapot választottad
Szinte valóságos zseninek számítasz, csak a megfelelő emberekre és eszközökre van szükséged hozzá, hogy valóban kiteljesedhess. Tehetséges vagy, de banális dolgokra pazarolod a tehetségedet, ahelyett, hogy valami igazán hasznosat alkotnál. Koncentrálj arra, hogy valami igazán jó dolgot teremts, hiszen azok közé tartozol, akik a leginkább képesek erre.