A merített papír kissé macerás, de végeredmény megéri vele bajlódni, hiszen nagyon egyedi dekorációt vagy ajándékot készíthetünk segítségével. Ma ennek az elkészítését mutatjuk be.
Fogjunk egy közepes méretű képkeretet, és rögzítsünk rá egy szúnyoghálót, majd tegyük rá a másik keretet. Válasszunk ki 4-5 darab papírlapot, ízlés szerint, lehet bármilyen színű, de a nagyobb rész mondjuk legyen fehér, és egy markáns színesebb.
Tépdeljük darabokra, majd tegyük bele a turmixgépbe. Öntsük fel vízzel, és jöhet is a turmixolás. Úgy fog kinézni, mint valami fincsi shake. Öntsük bele a papírturmixot egy tál vízbe, majd tegyünk bele két teáskanál korpát.
Ezután fogjuk a képkeretet, és merítsük a víz alá, és emeljük fel. Ez a merítés mozzanata, amikor a hálón fennmarad a massza. Tegyük ki egy tálcára, vegyük le róla a felső keretet, majd tegyünk rá még egy darab hálót, és azon keresztül egy szivaccsal nyomkodjuk ki belőle a nedvességet.
Ezután távolítsuk el a papírt a keretből, és tegyük ki száradni. Amint készen van, jöhet az alkotás folyamata. Bármilyen formát vághatunk ki belőle, ajándéknak tökéletes lesz, hiszen egyedi, ötletes és nagyon vonzó a szem számára.