KezdőlapKiemeltPaul Alexander, a férfi, aki több mint 70 évig élt vastüdőben -...

Paul Alexander, a férfi, aki több mint 70 évig élt vastüdőben – A házasságról szőtt álma soha nem teljesülhetett

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

A Polio Paul néven ismert Paul Alexander 2024. március 11-én, 78 éves korában hunyt el, miután gyermekbénulás miatt több mint 70 éven át élt egy vastüdőben. Bár a szerkezet, ami életben tartotta, egyben a legnagyobb korlátja is volt, Paul teljes és boldog életet élt – ügyvéd lett belőle, publikált szerző volt, sőt, utazott és egyszer a szerelemre is rátalált, bár a házasságról szőtt álmai végül soha nem teljesültek.

Paul a helyzetéhez képest aktív életet élt, de néhány óránként vissza kellett térnie a szerkezethez, amelyet „hűséges öreg vaslovának” nevezett.

A texasi férfi a beszámolók szerint még februárban került kórházba Covid fertőzéssel, és legyengült szervezete végül nem bírta a terhelést. Barátja, Christopher Ulmer hihetetlen példaképként jellemezte őt, aki pozitív hatással volt az emberekre szerte a világon.

Fotó: Paul Alexander

Paul még csak 6 éves volt, amikor 1952-ben elkapta a járványos gyermekbénulást okozó polio enterovírust, és vastüdőbe került. Az orvosok nem voltak túl bizakodók, és azt mondták a családnak, hogy nem marad életben, de Paul minden véleményre rácáfolt, és az emberi akaraterő igazi példájává vált. Ráadásul azt is bebizonyította, hogy a története nemcsak egyszerűen a túlélésről szól, hanem a boldog és sikeres életről. Paul felnőtt korában bárokba, éttermekbe és moziba is járt.

Amikor gyerekként kórházba került, már sem beszélni, sem nyelni nem tudott, és egy orvos végül sürgősségi légcsőmetszést hajtott végre rajta. Három nappal később egy fémszerkezetben tért magához, és a kórteremben még sok másik gyerek feküdt hasonló szerkezetekben. „Amilyen messzire csak elláttam, sorokban álltak a vastüdők, tele gyerekekkel” – idézte fel egy alkalommal.

Nyaktól lefelé lebénult, és a rekeszizma nem tudott segíteni neki lélegezni, ezért ezt a feladatot a vastüdőnek kellett ellátnia. Ez azt jelentette, hogy a mesterséges tüdő elhagyása lehetetlen volt. Amikor az ápolószemélyzet kinyitotta azt, hogy megmosdassák a fiút, vissza kellett tartania a lélegzetét. Mivel a légcsőmetszés miatt nem tudott beszélni, ezért azt sem tudta jelezni a személyzetnek, ha vécére kellett mennie.



18 hónapot töltött kórházban, és bár a szülei, ha tehették, minden nap meglátogatták, nagyon magányos volt. A család végül bérelt egy teherautót, hogy hazavihessék, és egy hordozható generátort is beszereztek az utazáshoz. A hazaút nem volt egyszerű, és a szülők végig attól féltek, hogy a generátor felmondja a szolgálatot.

Fotó: Paul Alexander

Amikor Paul 8 éves volt, megtanult egy újfajta légzéstechnikát, ami lehetővé tette, hogy rövid időközökre elhagyja a vastüdőt. A szülei egy kiskutyát ígértek neki, ha legalább 3 percig kibírta a vastüdőn kívül az általa csak „béka-légzésként” emlegetett technikával. Egy évbe telt, mire sikerült ezt elérnie, de később egyre erősebb lett, és már a szabadba is kimerészkedhetett.

Paul magántanulóként végezte el az iskolát. „Tudtam, hogy ha valamit kezdeni akarok az életemmel, annak szellemi dolognak kell lennie. Tudtam, hogy nem leszek kosárlabdázó” – fogalmazott egy alkalommal Paul.

A vastüdők időközben elavult szerkezetekké váltak, és a technológia fejlődésével újabb eszközök váltak elérhetővé, amik egy a torkon keresztül bevezetett csövön át juttatták a levegőt a betegek tüdejébe. Paul azonban a gyerekkorában átélt traumák után nem akarta, hogy újabb lyukat vágjanak a torkán, és már megtanult együtt élni a vastüdővel.

Mégis frusztrálta a függetlenség hiánya. Öccse, Phil, így fogalmazott ezzel kapcsolatban: „Gyakran engedte ki a dühét. Tökéletesen megértem. Kiabált, üvöltözött, káromkodott, és mindent kiadott magából, a szüleim pedig hagyták neki, mert Paulnak nyilvánvalóan szüksége volt erre a levezetésre.”

Paul 1967-ben, 21 éves korában fejezte be az iskolát, de a dallasi Southern Methodist University visszautasította a jelentkezését a fogyatékossága miatt. Miután két éven át kitartóan próbálkozott, az egyetem végül mégis elfogadta a jelentkezését. A legelső egyetemi tapasztalata ijesztőnek bizonyult, mivel akkoriban ő volt az egyetlen fogyatékos diák, de máshol sem találkozott hozzá hasonló emberekkel, ahol megfordult.

Közben beleszeretett egy Claire nevű lányba, és el is jegyezték egymást, de a lány édesanyja ellenezte a kapcsolatukat, és egy alkalommal, amikor Paul felhívta szerelmét telefonon, Claire anyja közölte vele, hogy soha többé ne keresse a lányát. „Évekbe telt, mire kihevertem ezt a csalódást” – mondta később Paul.

Paul végül az austini Texasi Egyetemen tanult jogot, és ekkor költözött el először otthonról. Később egy speciális kerekesszékben végezte a munkáját a dallasi bíróságokon, ügyfelei képviseletében.

Bár soha többé nem talált rá a szerelemre, szoros kapcsolatot alakított ki ápolónőjével, Kathy Gaines-szel, aki egy újsághirdetésre válaszolva került vele kapcsolatba. „Kathy és én közel kerültünk egymáshoz” – mondta a kapcsolatukról Paul. Bár Kathy 1-es típusú cukorbetegségben szenved, és törvényesen vaknak számít, nagyszerűen gondját viselte Paulnak az évek során.

Paul 72 éven át élt a vastüdőben, ami világrekordot jelentett, és közben végig megőrizte pozitív életszemléletét. „Tulajdonképpen bármit megtehetsz, függetlenül attól, hogy honnan jöttél, milyen háttérrel rendelkezel, vagy milyen kihívásokkal kell szembenézned. Az én történetem példa arra, hogy a múltadnak, sőt, még az akadályoknak sem kell meghatározniuk a jövődet” – mondta egy alkalommal.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet