Az izraeli származású fiatal lány már kislányként imádott táncolni. 3 évesen kezdett el balettozni, 16 évesen részt vett első hastánc tanfolyamán, amelybe azonnal beleszeretett, ma már mesteri szinten űzi.
Olvasd el ezt is: Stephen Hawking halála előtt egy utolsó figyelmeztetést intézett az emberiséghez
A videóban is láthatjuk, hogy Nataly Hay igen profi szinten táncol, felelősségteljesen és tudatosan építi karrierjét, a tökéletességre törekszik minden előadásában. Minden kíváncsi szempárt elkalauzol a hastánc világába, tele van energiával, nem lehet róla levenni a tekintetünket.
Israelben igencsak népszerű, nem is csoda, tehetsége mindenkinek megmarad az emlékezetében.
„Elkezdtem tánc tanfolyamokat tartani azoknak, akik szeretnék megtanulni, gyerekektől kezdve egészen a felnőttekig, idő közben pedig azért tanultam, hogy diplomát szerezzek hastáncban. Számomra a tánc a legerősebb érzelem. Amikor táncolok a legboldogabb ember vagyok a Földön, mindent elfelejtek, a testem és a lelkem szabad.” – mondta Nataly Hay.
» Dubajba ment tanárnőnek, hogy milliárdosok gyerekeit korrepetálja: „3 ezer dollárt kaptam, hogy megoldjam a gyerek házi feladatát”
» Hogyan figyelnek minket otthon: 10 eszköz, amelyen keresztül kémkedhetnek utánad!
» „A vőlegényem két nappal a lánykérés után lefújta az esküvőt, amikor megtudtam miért, összeomlott a családom”
» A gondolatok, amelyeket az Univerzumnak küldesz, elkerülhetetlenül visszatérnek hozzád