Az új találmány segítségével eddigi számos fizikai képtelenség oldódhat meg. Például megoldhatjuk azt, hogy télen egyáltalán ne ázzon be a cipőnk, vagy ne igyuk le a pólónkat. Ezek olyan hétköznapi dolgok, melyek sok problémát okoznak, de íme itt van rájuk a megoldás. Manapság semmi sem lehetetlen.
Az új találmányt az USA-ban kísérletezték ki több mint egy éven keresztül, és a lényege az, hogy szinte bármilyen anyagra használható. Csak be kell fújni vele akár a pólót, akár a cipőt vagy kerítést, falat stb., és az illető felület többé nem fogja átengedni magán a vele érintkező folyadékot.
Ezt a tulajdonságot szaknyelven hidrofóbnak hívják, vagyis azt jelenti, hogy mindenféle folyadékot taszít. A csodaszer ára közel 20 ezer dollár. Egy csomaghoz két palack jár, az egyik az alap, a másik pedig a fedőbevonat. Azonban, ha alkalmazni akarjuk, vigyázni kell, mivel a használat során nyomot hagy, ezért átlátszó felületekre ne vigyük fel.
Egy csomag 10-15 négyzetméter felületre használható. A találmány kiötlői az alábbi videóban szemléltetik, hogy mi mindenre alkalmazható a víztaszító szer. A csokoládétól a vízig bármivel alkalmazhatjuk, sőt még egy IPhone-t is bekenik vele, majd vízbe dobják azt, így bizonyítva hatékonyságát.
Egy fehér teniszcipőt például befújnak az illető szerrel, majd csokoládészószt nyomnak rá jó vastagon, de a szósz nem marad meg, nem hagy nyomot a cipőn, mintegy lesiklik róla. De alkalmazhatjuk vécékefére is, így nem fog rajta soha semmi rárakodni, vagy nyugodtan leehetik magukat a férfiak a legújabb fehér pólóban, mert nem marad nyoma.