Él egy idős asszony Szerbiában, akinek igazi szívügye az állatgondozás. A nyugdíjának minden fillérjét arra fordítja, hogy menhelyet működtessen a kóbor állatoknak. Gorica Angelkovska önzetlensége páratlan: ha ő nem karolta volna fel a nem kívánt és elhagyott állatokat, már éhen pusztultak volna. Most azonban nagyon elkeseredett. Valósággal retteg attól, hogy a gondjaiba vett 162 kóbor állatot idén télen is segítség nélkül kell ellátnia.
Miután tavaly megcsúszott a jégen, és eltörte a lábát, a 71 éves Gorica rémálomként gondol a közelgő téli hónapokra. „Egyedül vagyok. Nehéz lesz a menhelyen járkálni, takarítani és etetni őket. A beton megfagy és csúszós lesz. Sokszor elestem, és félek, hogy mi lesz a kutyáimmal, ha megsérülök” – aggodalmaskodik az idős nő.
Gorica 2016-ban tért vissza hazájába, Szerbiába, miután 45 évig Ausztráliában élt. Azóta pedig a kóbor kutyák és cicák őrangyalaként tevékenykedik. Nem akart hinni a szemének, hogy egyesek miként bánnak a háziállataikkal, és megdöbbentette a kóbor ebek szenvedése, ezért mindent elkövetett, hogy jobbá tegye az életüket.
„Nem tudtam tovább élvezni az életemet tudván, hogy ezeknek a reménytelen állatoknak nincs senkijük, aki gondoskodna róluk. Kétségbeeséssel teli tekintetük kísértett” – fogalmazott Gorica.
Az asszony eladta minden földi javát, és vásárolt egy telket Drazevacban, egy kis szerb faluban, ahová otthont teremtett elárvult állatainak. 2019-ben hivatalosan is megnyitotta a menhelye kapuit, ahová több száz kutyát fogadott már be.
„Gyakran éheznek, alultápláltak és bántalmazottak. Télen fáznak és reszketnek a hidegtől” – mesélte a nő.
„Saját szememmel láttam, hogy az emberek verik őket, vagy kiabálnak rájuk, hogy menjenek el. De én kiállok értük, soha nem félek küzdeni az állatokért” – tette hozzá a nyugdíjas asszony, aki számos megsebzett és megmérgezett állatot is ápolt már, de a legtöbbjük sajnos nem élte túl.
Gorica valósággal retteg a közelgő hideg évszaktól. „A legnagyobb félelmem télen az, hogy nem tudok úgy gondoskodni róluk, ahogy megérdemelnék. Már az is nagyon nehéz számomra, hogy vödröket emelgessek, szemetet és bármi nehéz dolgot cipeljek. Télen pedig minden tízszer nehezebb lesz. Kétségbeesetten szükségem van egy segítő kézre” – részletezte Gorica.
Az asszony már nem fiatal, és mégsem adja fel, de be kell látnia, hogy az ő ereje is véges. A nap jelentős részét kint tölti az állataival, és megesik, hogy egy-egy viharos éjszakán is velük marad, mert ilyenkor „a kutyák szoronganak és félnek, és szükségük van rám, de nagyon kihűlnek a csontjaim, és rosszul leszek. Nem tudok betegszabadságot kivenni. Nincs senki más, aki segíthetne, és csak folytatni kell. Nagyon öregszem. Nagyon aggódom, hogy átvészelem-e ezt a telet” – kesereg Gorica.
A Harmony Fund nemzetközi állatvédő szervezet már ráállt a feladatra, hogy támogatókat keressen egy teljes munkaidős állás betöltésére, illetve Gorica megsegítésére. Kérdés viszont, hogy fognak-e találni valakit, aki hajlandó ugyanazt a gondoskodást és szeretetet nyújtani az állatoknak, mint amilyent az idős hölgytől kapnak. Mert Gorica számára ez nem egy munkahely… ez egy hivatás, egy életcél, egy szenvedély, amit szívvel és lélekkel csinál.
„Keresek valakit, aki végül átveszi a menhelyet. A legboldogabb lennék, ha tudnám, hogy az állatokról akkor is gondoskodnak majd, amikor én már nem leszek itt.” De „nehéz találni olyat, aki ugyanolyan motivált és szenvedélyes irántuk” – vélekedik a hölgy.
Havonta körülbelül 850 fontba kerülne egy olyan alkalmazott, aki naponta ott lenne a menhelyen, és átvenné a 25 macska és 137 kutya gondozásával járó teendőket. Továbbá, stabil anyagi források nélkül a menhely fenntartása is kérdéses, talán már a következő hetet sem húzzák ki, nemhogy kibírnák karácsonyig.
Gorica tudja, hogy ha ő maga nem tud gondoskodni az állatokról, akkor mindannyian újra az utcán végzik – és már ennek gondolata is álmatlan éjszakákat okoz neki.
„A legnagyobb vágyam, hogy itt ülhessek a kutyákkal és macskákkal, és megadhassam nekik azt a figyelmet és szeretetet, amire szükségük van. A szeretetük, a hűségük és a hálájuk annyi erőt ad nekem, hogy tovább tudjak menni. Szeretném, ha az emberek tudnák, hogy az utolsó leheletemig mindent megteszek, amit csak tudok, hogy minél több állatnak segítsek” – fogalmazott az idős hölgy.
