Olaszországban „létezik” egy picinyke falu a víz alatt. Méltán mondhatnánk azt, hogy a település halott, de a tízévente felszínre kerülő falunak olyankor óriási látogatottsága van.
Fabricche di Careggine az 1300-as években kezdett felvirágozni a helyi vasöntöde felvirágozása által, majd az az 1800-as években bezárt, és szegénység köszöntött a falura. A huszadik században nyitott márványbányák miatt egy vízi erőművet kellett beindítsanak, mely teljes egészében elárasztotta a falvat, 146 lakost kellett kitelepíteni belőle. Így gyakorlatilag azóta nem létezik, csak a víz alatt. A 92 méteres gát 32 ezer köbméter vizet tart meg.
A gát vizét, hogy tisztuljon, tízévente leengedik, így az „eldugott” falu házai és temploma láthatóvá válik. A látvány rengeteg látogatót vonz.