A mindössze 13 éves Austin Appelbee órákon keresztül küzdött a hullámokkal, majd a partot elérve még két kilométert futott, hogy segítséget hívjon. Nyolc hónappal a rendkívüli mentés után édesanyjával együtt bátorsági elismerésben részesült.
Austin Appelbee alig érezte a lábát, amikor végre kiért a nyugat-ausztráliai partra. A ruhája átázott, a teste átfázott, a családja pedig valahol mögötte sodródott az óceánban. A fiú tudta, hogy még nem pihenhet meg: el kellett jutnia egy telefonhoz.
Austin, édesanyja, Joanne Appelbee, valamint testvérei, a 12 éves Beau és a 8 éves Grace Quindalup közelében indultak kajakozni és eveződeszkázni. A szél és az erős áramlat rövid idő alatt a nyílt víz felé sodorta őket.
Édesanyja a legnehezebb döntést hozta meg
Amikor világossá vált, hogy külső segítség nélkül nem jutnak vissza, Joanne Appelbee Austinra bízta a család egyetlen esélyét. A fiúnak egyedül kellett megpróbálnia elérni a partot.
Austin először a felfújható kajakkal indult el, ám a jármű megtelt vízzel. Végül a mentőmellényétől is megszabadult, mert úgy érezte, akadályozza az úszásban. Közel négy órán át haladt a hideg, hullámos vízben, hozzávetőleg négy kilométert téve meg.
A parton még mintegy két kilométert kellett futnia, mire elérte a telefont, és riaszthatta a hatóságokat. A segélyhívásban pontosan elmondta, mi történt, hányan maradtak a vízen, és hol látta utoljára a családját.
„Helikopterre van szükségünk, hogy megtalálják őket” – mondta a hívás során.
Tíz órát töltöttek a vízen
A mentőegységek helikopterrel és hajókkal kezdték átvizsgálni a térséget. Joanne, Beau és Grace ekkor már csaknem tíz órája voltak a vízben, és körülbelül 14 kilométerre sodródtak a parttól.
Este fél kilenc körül találták meg őket. Átfáztak és kimerültek, de mindhárman életben voltak. A rendőrség később azt közölte, hogy Austin nyugodt segélyhívása, részletes tájékoztatása és kitartása döntő szerepet játszott a sikeres mentésben.
Édesanyja később arról beszélt, hogy nehéz volt elküldenie a fiát, mert tudta, mekkora veszély vár rá. Mégis Austin volt a legerősebb úszó közülük, így ez jelentette az egyetlen reális esélyt.
Nyolc hónappal később érkezett az elismerés
2026. október 6-án, nyolc hónappal a mentés után Austint és édesanyját Perthben bátorsági elismeréssel tüntették ki. A fiú története már a mentés idején bejárta a világot, a mostani ünnepségen pedig hivatalosan is elismerték azt a lélekjelenlétet, amellyel egy 13 éves gyermek három ember életét mentette meg.
A nyilvánosság előtt Austin korábban szerényen beszélt a történtekről. Elmondása szerint úszás közben kizárólag arra gondolt, hogy el kell érnie a partot, mert rajta múlik, megérkezik-e időben a segítség. A hullámok között igyekezett ritmusosan lélegezni, és nem engedte magát arra gondolni, milyen messze lehet még a szárazföld.
A család tagjai azóta felépültek. A történtek emléke velük maradt, csakúgy, mint annak a pillanatnak az emléke, amikor a mentőhelikopter végre megjelent felettük.
