Ronjera és a férje, Carlos, valósággal sokkot kaptak, amikor megtudták, hogy négyes ikreket várnak. A párnak ekkor már volt három fia, a 14 éves Carlos Jr, a 8 éves Christian és a 4 éves Cameron, de mindig is nagyon szerettek volna egy lányt. A kívánságuk teljesült is, sőt, egy lány helyett rögtön kettőt kaptak ajándékba, két újabb fiú mellé. A négyes ikrek, Ariyah, Aniyah, Cayden és Carter most négyhónaposak.
„Már körülbelül nyolc éve reménykedtünk és imádkoztunk egy kislányért. Nagyon szeretem a fiaimat, de igazán szerettem volna tudni, milyen érzés, ha van egy kislányunk. De semmiképpen nem számítottam négyes ikrekre” – mesélte Ronjera a Trulynak.
Az édesanya azt is elmondta, hogy nem mindennapi kihívás három gyerekről hirtelen hétre váltani, különösen úgy, hogy ebből négy újszülött, de szerencsére idősebb fiaik szívesen segítenek, és imádják a kistestvéreiket. Rajtuk kívül nem igazán van támogató rendszerük, mivel nem élnek a családtagjaik közelében, de Ronjera barátnője, Kim nagy segítséget jelent a családnak.
A négyes ikrek születése előtt Ronjera belsőépítészettel és fodrászattal is foglalkozott, de hétgyerekes édesanyaként erre már nincs lehetősége, különösen mivel idősebb gyerekeit is ő maga tanítja otthon.
Ronjera azt mondja, sok támogatást kapnak a közösségi médiában, de néha negatív megjegyzéseket is, és vannak, akik azzal vádolják őket, hogy állami támogatásból élnek. Sokan ugyanakkor azt sem hiszek el nekik, hogy a négyes ikrek teljesen spontán módon fogantak, termékenységi kezelés nélkül. „Valójában még az orvosok is azt kérdezték, hogy végeztem-e valamilyen termékenységi kezelést. Erre én azt kérdeztem: Ez nem lenne benne az aktámban?” – mesélte az édesanya.
Arra a kérdésre, szeretnének-e több gyereket, a szülők egyértelmű nemmel válaszoltak. Ronjera azt mondja, eleve nem terveztek nagy családot, ő maximum három gyereket szeretett volna, a férje pedig csak egyet, most azonban mindketten tökéletesen elégedettek a családjukkal.
