A Parói nemzetközi repülőtér Bhután egyik repülőtere, amely Paro város közelében, az ország nyugati részén helyezkedik el, a főváros, Timpu közelében. A repülőtér leszállópályáját széles körben a világ egyik legchnikásabb, legnehezebb repülőgép-leszállóhelyeként tartják számon.
A 2200 méteres magasságban, 5500 méteres csúcsokkal körbevett mély völgyben fekvő repülőtér olyan kihívást jelent a pilóták számára, hogy csak alig 50 pilótának van engedélye az itteni le- és felszállásra.
A magas hegycsúcsok közötti rövid kifutópályára való manőverezés technikai tudást és erős idézetet igényel.
A le- és felszállási nehézségek miatt a Boeing 747-es, becenevén „Jumbo Jet” típusú gépek, amelyek talán a legismertebb repülőgépek a világon, nem is közlekedhetnek itt.
Chimi Dorji kapitány szerint, aki 25 éve dolgozik Bhután nemzeti légitársaságánál, a Druk Airnél, fontos kiemelni, hogy a reptér technikailag valóban nagy tudást igényel, de nem veszélyes.
„A pilóta képességeihez mérten kihívást jelent, de nem veszélyes, mert ha veszélyes lenne, nem repülnék innen” – mondta a CNN-nek.
A Parói repülőtér és lényegében az egész ország földrajzi tényezők kombinációjának köszönhetően egyedi és különleges. A repülőtér a C kategóriás repterek közé tartozik, ami azt jelenti, hogy a pilótáknak speciális képzésben kell részesülniük ahhoz, hogy fel- és leszállhassanak. A leszállást manuálisan, radar nélkül kell végrehajtaniuk.
A pilótáknak alaposan ismerniük kell a környező terepet, mivel a legkisebb tévedés is súlyos következményekkel járhat, és könnyen előfordulhat, hogy egy háztetőn landolnak.
„Paróban tényleg szükség van a megfelelő készségekre és a helyi ismeretekre. Mi ezt területi kompetencia képzésnek, területi képzésnek vagy útvonal képzésnek hívjuk” – magyarázta Dorji.
A Kína és India között fekvő Bhután több mint 97%-ban hegyes terület, és fővárosa, Timpu 2350 méter magasan van a tengerszint felett. Paro ennél nem sokkal alacsonyabban van, körülbelül 2250 méter magasságban.
„Nagyobb magasságban a levegő ritkább, így a repülőgépnek lényegében gyorsabban kell repülnie a levegőben” – magyarázza Dorji, aki pilótaképzéssel is foglalkozik. „A valódi légsebesség ugyanaz, de a földhöz képest a légsebesség sokkal nagyobb.”
Ezenkívül az időjárási viszonyok is fontos szempontot jelentenek. Az ide érkező gépek mindig nagyon korán vannak, mivel reggel és délelőtt biztonságosabb a leszállás a szélviszonyok miatt.
A felszállásoknál azonban ez kevésbé jelent problémát, így a délutáni indulás is lehetséges. Éjszakai járatok azonban nem közlekednek Paróban, évszaktól függetlenül, a radar hiánya miatt. A monszun időszakban pedig, ami általában június és augusztus között van, teljesen más körülményekkel kell számolni.
Az évnek ebben az időszakában nem ritkák a zivatarok, és jégeső is kialakulhat – akár golflabda méretű jégdarabokkal is. „A monszun a Bengáli-öblön vonul át” – mondja Dorji. „Az északnyugati, északkeleti szelek Kína felől érkeznek. És vannak olyan időszakok, amikor napokig esik az eső.”
A kifutópálya mindössze 2,265 m méter hosszú, és két magas hegység szegélyezi. Ennek eredményeként a pilóták csak akkor látják a kifutópályát a levegőből, amikor éppen leszállni készülnek rá.
Dorji szerint a technikai tudás mellett az is fontos, hogy egy pilóta tudja, mikor biztonságos fel- és leszállni, és meghozza a körülményeknek megfelelő döntést. Emellett természetesen fontosnak tartja az új pilóták kiképzését is: „Én önmagamat hídnak tekintem a régi és az új generáció között” – mondja, hozzátéve, hogy reményei szerint a közeljövőben sikerül megduplázni a helyi pilóták a számát.