Kétmilliárd év van hátra és a bolygónkon már nem lesznek kedvező feltételek ahhoz, hogy a legprimitívebb életformák meg tudjanak élni. Erre az eredményre jutott egy angol kutatócsoport.
A tudósok az úgynevezett „lakhatósági zónákat” vizsgálták meg, amely azt jelenti, hogy még hány évig adottak a körülmények az élet feltételéhez, még pontosabban, hogy a víz folyékony állapotban meddig képes megmaradni.
Az előrejelzések szerint a Földön 1,75 – 3,25 milliárd év múlva már annyira nagy lesz a forróság a Nap sugárzása miatt, hogy már a mikrobák sem lesznek képesek megélni, a nagyobb és fejlettebb élőlényekről, mint például az emberi faj, már nem is beszélve.
Gyorsíthatják a folyamatot éppen az ember által végzett környezetkárosító tényezők. A földtörténeti korszakokban az már biztosan kimutatható, hogy először a primitívebb életformák, a baktériumok, mikrobák jelentek meg, a rovarok mintegy 400 millióval ezelőtt fejlődtek ki, a dinoszauruszok 300 millió évvel ezelőtt járták a kontinenseket, az emberi szervezet jelenlegi formája mindössze 200 ezer évvel ezelőtt fejlődött ki.
A szakértők szerint annál jobbak egy bolygón az életfeltételek, ha minél kisebb a csillaguk. Amennyiben igencsak forró lesz a „helyzet” a planétán, akkor a legjobb lakhatósági feltételeket biztosító bolygó az emberiség számára a Mars lesz, ha addig a technológia nem fejlődik annyira, hogy más, élhető bolygók után kutathassunk.
Amennyiben a Marson szeretnénk letelepedni, akkor több mint hatmilliárd évig, azaz a Nap haláláig nyugodtan aludhatunk, hiszen a vörös bolygó eddig marad csillagunk lakhatósági zónájában.