Megrázó bejelentést tett közösségi oldalán Tyler Mane, akit a legtöbben az első X-Men-filmből ismerhetnek, ahol Victor Creed karakterét alakította. A színész egy videóban árulta el, hogy egy rendkívül ritka betegséggel, férfi mellrákkal diagnosztizálták, és már meg is kezdte a kemoterápiás kezeléseket.
A 58 éves színész – polgári nevén Daryl Karolat – nemcsak saját történetét osztotta meg követőivel, hanem arra is fel szeretné hívni a figyelmet, hogy a férfiakat is érintheti ez a betegség, még akkor is, ha erről jóval kevesebb szó esik.
Az Instagramon közzétett videóban a színész nyíltan beszélt állapotáról.
„Igen. Mellrákom van. És igen, ez szuper ritka” – mondta.
Mane elmondta, hogy a férfiak körében rendkívül ritkán fordul elő a mellrák, a statisztikák szerint életük során körülbelül 750 férfiból egynél diagnosztizálják a betegséget. A férfi emlőrákos esetek az összes mellrákos megbetegedés mindössze egy százalékát teszik ki.
A videót kezelésének első napján készítette, és hangsúlyozta, hogy a férfiak körében gyakran későn ismerik fel a betegséget, mert sokan nem gondolnak arra, hogy náluk is kialakulhat.
Felesége kitartása segített időben felismerni a betegséget
A színész őszintén beszélt arról is, hogy kezdetben szégyellte a diagnózist, és nem akarta nyilvánosságra hozni.
Később azonban rájött, hogy éppen a hallgatás az egyik oka annak, hogy sok férfinál előrehaladott stádiumban fedezik fel a betegséget.
„De aztán rájöttem, hogy a férfiaknál nagyobb az esélye annak, hogy előrehaladott stádiumban diagnosztizálják a betegséget, MERT nem beszélnek róla, és nem is keresik.”
Azt is elárulta, hogy kezdetben még az orvosok sem tartották valószínűnek a mellrák lehetőségét.
„Valójában az orvosaim mind elutasították a gyanút, és csak azért jutottam el időben a kezelésre, mert a feleségem rávett, hogy távolítsák el a csomót.”
A színész szerint a korai felismerés kulcsfontosságú lehet.
„Szóval kezdjünk el beszélni róla! [1 az 750-hez] férfinál diagnosztizálnak emlőrákot az élete során, és ha korán felismerik, NAGYON jól kezelhető.”
Kollégái azonnal támogatásukról biztosították
A bejelentés után számos kollégája és rajongója küldött bátorító üzenetet.
A Terrifier-filmek sztárja, David Howard Thornton így reagált: „Rúgd szét a rák seggét, barátom! Sok szeretettel gondolok rád. Baszd meg a rákot.”
A filmsorozat rendezője, Damien Leone szintén támogatásáról biztosította a színészt. „Pozitív energiát küldök, testvér, menni fog!” – üzente.
Felesége, Renae Geerlings rövid, de annál erőteljesebb üzenetet hagyott a bejegyzés alatt: „Megcsináljuk, bébi!”
Könnyek között mondott köszönetet
A kemoterápia második napján Mane újabb videóval jelentkezett, amelyben láthatóan meghatódva mondott köszönetet a támogatásért.
„Nagyon hálás vagyok minden szeretetért, megcsinálom, szétrúgom a rák seggét.”
A színész hozzátette: „Először is. Nagyon köszönöm mindenkinek a szeretetet. Nagyon hálás vagyok érte. Meg fogom csinálni. Szétrúgom a rák seggét. Köszönöm, hogy velem tartotok ezen az úton. Fel kell hívnunk a figyelmet erre a problémára. A rák szar, de ha elég gyorsan észreveszed, megnyerheted ezt a csatát.”
Tyler Mane a következő hónapokban rendszeresen szeretne beszámolni a kezeléseiről és tapasztalatairól, hogy történetével másokat is arra ösztönözzön, hogy időben forduljanak orvoshoz, ha szokatlan tüneteket tapasztalnak.
