KezdőlapVilágHajnalban járt Varga Miklós Joe-nál Pap Dorci: most elmondta, mi történt valójában...

Hajnalban járt Varga Miklós Joe-nál Pap Dorci: most elmondta, mi történt valójában közöttük

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!


Komoly találgatást indított el az Exek csatája egyik jelenete, miután Sebestyén Ági azt állította, hogy Pap Dorci többször is hajnalban tért vissza Varga Miklós Joe-éktól. Pap Dorci most reagált a történtekre: határozottan cáfolta, hogy bármi lett volna közte és Joe között, és azt is elmondta, mi történt valójában ezeken az estéken.

Hirdetés

Varga Miklós Joe és Hrovatin Csenge hetekkel a műsor kezdete előtt különköltöztek, de, bár a válás lehetősége is felmerült közöttük, hivatalosan nem zárták le a házasságukat, mivel mindketten abban bíztak, hogy sikerülhet rendezniük a kapcsolatukat.

Ebben a helyzetben keltett feltűnést Pap Dorci és Joe kapcsolata. Egy korábbi epizódban Dorci arról beszélt, hogy a műsor férfi szereplői közül Varga Miklós Joe jön be neki a leginkább.

„Azért, mert – szerintem ezt Patrik is tudja – hogy én itt most azt vettem figyelembe, ahogy látom, hogy Joe hogy bánik Csengével. Figyelmes, maga elé helyezi…” – indokolta választását akkor egy játékban.

Hirdetés

Sebestyén Ági kérdése indította el a találgatásokat

A helyzet akkor vált igazán feszültté, amikor a szereplők névtelenül tehettek fel egymásnak kérdéseket. Pap Dorci egy különösen kényes kérdést kapott.

„Az első kérdés Dorcihoz érkezett. Ha nem lenne Csenge, és egy buliban lennétek, lefeküdnél Joe-val? Bejön neked, mint férfi?” olvasta fel a kérdést Kovács Reni.



„Ez a bemelegítő kérdés?” – reagált nevetve Pumped Gabo.

„Ez így elsőre eléggé durva, gyerekek” – jegyezte meg Varga Miklós Joe is.

Hirdetés

Pap Dorci végül egyértelmű választ adott.

„Ez egy kicsit kemény kérdés, de egyébként nem a válaszom”jelentette ki.

Később kiderült, hogy a kérdést Sebestyén Ági írta. A forgatás alatt ő egy házban lakott Dorcival és annak exével, Esztergályos Patrikkal, ezért saját elmondása szerint feltűnt neki, hogy Dorci éjszakánként nincs ott.

„Ezt a kérdést én írtam, mert én Dorcival alszom együtt, és sokszor feltűnt, hogy éjszakánként keresem Dorcit, és olyan információ jutott a fülembe, hogy Joe-nál van. Dorci 4:00-4:30-kor jár haza aludni. Most nem azért, de ha valaki házas, mit keres ott egy idegen nő 4 óra 30 perckor?” – tette fel a kérdést Sebestyén Ági.

Pap Dorci szerint nincs valóságalapja a feltételezésnek

Pap Dorci meglepődött Sebestyén Ági kijelentésein, és határozottan visszautasította, hogy több lett volna közte és Varga Miklós Joe között egyszerű barátságnál.

„Semmi valóságalapja nincs Ági állításának, és teljesen érthetetlen számomra, amivel előállt. Jó kapcsolatot ápoltunk, ezért azt gondoltam, meg sem fordulna ilyesmi a fejében, úgyhogy nagyon meglepődtem” mondta, majd elmagyarázta a kialakult helyzetet.

 „Most azonban szeretném tisztázni a félreértéseket. Az igaz, hogy jóban voltam Joe-val, de elsősorban Csengén keresztül barátkoztunk össze. Sokszor összeültünk a forgatások után beszélgetni náluk, de ezeken az alkalmakon rendszerint Csenge is ott volt. Legfeljebb olyan fordult elő, hogy ő korábban lefeküdt aludni, de nekem soha meg sem fordult a fejemben, hogy Joe-val közöttünk lehetne valami”cáfolta az őt ért vádakat.

Pap Dorci azt is pontosította, hogy állítása szerint a forgatás alatt mindössze egyetlen alkalommal járt Joe és Csenge házában. Akkor is Csengéhez ment be a szobába, később pedig Joe is csatlakozott hozzájuk. A többi találkozás során a teraszon beszélgettek.

Hrovatin Csengével is tisztázta a történteket

Dorci a történtek után Hrovatin Csengével is beszélt, méghozzá saját elmondása szerint másfél órán keresztül. Azt állítja, Joe párjában sem merült fel, hogy féltékenységre lenne oka.

Pap Dorci arra is reagált, hogy Sebestyén Ági megfogalmazása szerint a fülébe jutott, hogy Dorci Joe-éknál járt.

„Az pedig, hogy Ági úgy fogalmazott, a fülébe jutott az az információ, miszerint én Joe-éknál voltam, úgy történt, hogy én magam mondtam el neki, hogy ott jártam. Pont azért osztottam meg vele, mert ebben egyáltalán nem volt semmi titkolnivaló. Fogalmam sincs, miért kellett ebből ügyet csinálni, ráadásul egy több napig tartó forgatás során szerintem teljesen természetes, hogy az emberek barátkoznak. Nem hiszem, hogy bármi kivetnivaló lenne abban, ha összeülünk beszélgetni” – mondta Pap Dorci.

Hirdetés
RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet