KezdőlapBulvárKocsis Korinna lett a 185. Anna-bál szépe

Kocsis Korinna lett a 185. Anna-bál szépe

-

Még több érdekes történetért iratkozz fel a Twice.hu hírlevelére!

Kocsis Korinna lett a 185. Anna-bál szépe a Duna Televízió nézőinek szavazatai alapján az elmúlt hétvégén Balatonfüreden. Első udvarhölgynek Borkai Petrát, második udvarhölgynek pedig Piedl Annát választották – összesen több, mint 37 ezer szavazat érkezett nézőinktől, a közvetítést pedig több, mint 1 millió 400 ezren nézték.

„A szépség egy erény. Az a csoda, az a varázslat, amit női szépségnek hívunk. Ez az, ami egyedi, megismételhetetlen, megmérhetetlen. Ezen a bálon mégis megpróbáljuk összemérni az összemérhetetlen, annak biztos tudatában, hogy minden résztvevő győztes” – mondta Martonyi János külügyminiszter, a bál fővédnöke a 185. Anna-bál megnyitásakor.

Az Anna-bál közvetítése az évek során a Duna Televízióban hagyománnyá vált, idén július 24-én is élőben követhették figyelemmel nézőink a bál szépének megválasztását. Több, mint 120 kollégánk segítségével közvetítettük a neves eseményt, amihez 10 kamerára és csaknem három és fél kilométernyi kábelre volt szükség.

Szombaton a reformkor legelegánsabb estélyén kívül számos, az eseményhez kapcsolódó programmal vártuk nézőinket, akik Balatonfüredről és környékéről, Jókai kedves városairól is láthattak úti- és dokumentumfilmeket. A balatonfüredi báli helyszínen Varga Edit és Borsa Miklós, a Duna Televízió közkedvelt Híradósai voltak a házigazdák, a Kívánságkosár helyszíni bejelentkezéseiben pedig Morvai Noémit, Banner Gézát és Asbóth Józsefet láthatták.

Az Anna-bál védnökeinek és fővédnökének megnyitójával hivatalosan is kezdetét vette az esemény. Martonyi János külügyminiszter szerint „A legjobb most Balatonfüreden lenni, mert ezen a napon itt dobog a magyarság szíve.”

Páva Zsolt, Pécs polgármestere kijelentette: öröm számára, hogy a város a bál díszvendégeként lehetőséget kapott arra, hogy bemutatkozzon Balatonfüreden is. Dr. Bóka István, Balatonfüred polgármestere a bál történetéről szólva elárulta: az első Anna-bál megrendezése egybe esett a reformkor kezdetével. Talán éppen ez a titka annak, hogy ez az egyetlen bál, mely ekkora hagyománnyal rendelkezik ma Magyarországon. A hagyomány pedig tovább él, mert aki itt van, továbbviszi ennek hangulatát. A polgármester egyúttal megköszönte a város stratégiai partnereinek, a Herendi Manufaktúrának és a Duna Televíziónak az együttműködést.

Balatonfüred Kiss Ernő-díját idén Erdei Tamás, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója kapta, aki a Magyar Bankszövetség elnökeként elmondta: „Feltétlenül szükséges, hogy akinek van, az adjon, és értéket hozzon létre.”

Az Anna-bálon a nagy múltú balatoni mulatságban ezúttal is telt ház volt: a vendégseregben számos ismert művészt és közéleti személyiséget lehetett felfedezni. A nyitótáncot – a palotást és a keringőt – a Magyar Állami Operaház balettművészei mutatták be.

A bál szépét idén is nézőink választhatták meg: Kocsis Korinna lett az Anna-bál legszebb hölgye; első udvarhölgye Borkai Petra, míg a második udvarhölgy Piedl Anna lett.

Kocsis Korinnának Dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere adta át a fődíjat jelképező szalagot. A nyertes emellett átvehette a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. ajándékát Dr. Kőrös Endre marketingigazgatótól, valamint az Aranyalmát, melyet Prőhle Gergely, a külügyminisztérium helyettes-államtitkára adott át. A virágcsokrot Bóka Istvántól, Balatonfüred polgármesterétől kapta, de Kocsis Korinna emellett egy 150 ezer forintos ékszerutalvány boldog tulajdonosa is lehet a Royal Diamonds Ékszerház jóvoltából.

A Duna Televízió különdíját Cselényi László frissen leköszönt elnök adta át – 4 évvel ezelőtt az ő ötlete volt, hogy a bál szépét a Nemzet Televíziójának nézői válasszák meg–: egy két személyre szóló egyhetes tengerparti nyaralásra szóló oklevelet nyújtott át a legszebb hölgynek. Cselényi László elmondta, a Sun & Fun Holidays Utazási Iroda által felajánlott törökországi utazásra a Nemzet Televíziójának stábja is elkíséri a szerencsés nyertest és kísérőjét: a filmet természetesen nézőink is megtekinthetik majd.

A 185. balatonfüredi Anna–bál telefonon szavazó nézői közül kisorsoltuk, ki tölthet el egy felejthetetlen hétvégét partnerével a Balaton partján található négycsillagos Hotel Silver Resortban. A nyertest, Makuci Zsuzsát hamarosan vendégül látja Kívánságkosár című műsorunk, ahol átvehet egy, a Divathét által felajánlott ruhautalványt is a jövő évi Anna-bálra.

A tizenöt legszebbnek ítélt lányra 24 országból összesen 37613 szavazat érkezett, Magyarország mellett többek között Szlovákiából, Németországból, Ausztriából, Szerbiából, Svájcból, Izraelből, Romániából, Svédországból, Nagy – Britanniából, Montenegróból, Ukrajnából, Hollandiából, Horvátországból, Kazahsztánból, Írországból, Franciaországból, Belgiumból, Portugáliából, de érkeztek voksok az Amerikai Egyesült Államokból, Kanadából, Oroszországból, Ausztráliából és Peruból is.

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!


Legfrissebb

Hirdetés

Csemegézz

Ez is érdekelhet