A nőnek a terhesség 20. hetében szivárogni kezdett a magzatvize, és az orvosok a terhesség megszakítását javasolták neki, de ő nemet mondott, és tíz héttel később megszülte a babát, aki most jól van, annak ellenére, hogy mindössze 1% esélyt adtak neki a túlélésre.
A kis Chester Rice most már 10 hónapos is elmúlt, de annak idején mindössze 0,68 kilóval jött világra, tíz héttel azután, hogy a magzatvíz szivárogni kezdett.
Ann-nek, a 36 éves, walesi Cardiffból származó háromgyerekes anyukának először azt mondták az orvosok, hogy 48 órán belül természetes módon elvetél, antibiotikumot adtak neki, és hazaküldték.
Amikor mégsem vetélt el, több orvos is azt tanácsolta neki, hogy szakítsa meg a terhességet a szepszis kockázata miatt. Azt mondták, a babának mindössze 1% esélye van a túlélésre.
Ann, aki két másik fiú, a 7 éves Connor és a 19 hónapos Riley, édesanyja, borzasztónak találta a kapott hírt, de ő és férje, a 38 éves Chris, végül úgy döntöttek, nem szakítják meg a terhességet.
A kis Chester sürgősségi császármetszéssel született 2020. december 23-án, és krónikus tüdőbetegséget diagnosztizáltak nála, mivel a tüdeje fejletlen volt.
Chester születése után négy hónapot töltött a kórház újszülött osztályán. Ann elmondása szerint legalább négy alkalommal volt kritikus az állapota, és az orvosok nem hitték, hogy életben marad.
És, bár még mindig oxigént kap a nap 24 órájában, Chester felülmúlta a várakozásokat, és most már otthon van a testvéreivel.
„Most kezd kialakulni a személyisége, és mindig mosolyog, mindazok után, amin keresztülment. Nem hiszem, hogy én képes lennék erre. Boldog, jól van, és imádnivaló kisfiú. Ha megfogadtam volna az orvosok tanácsát, és megszakítottam volna a terhességet, lemondtam volna minderről” – mondta az édesanya.
„Szeretném felhívni más anyukák figyelmét, akik esetleg ugyanezen esnek át. Engem egyszerűen hazaküldtek antibiotikumokkal, és azt mondták, pihenjek, amíg elvetélek, aztán azt mondták, hogy a kisbabám nem marad életben 48 óránál tovább. Egy másik orvos azt tanácsolta, szakítsam meg a terhességet a szepszis veszélye miatt. Az egyik orvos pedig azt mondta, a babának 1% esélye van, hogy túlélje a hetet, és hogy egy héten belül el fogok vetélni. Tudom, hogy az orvosoknak nagyon egyértelműen kell nyilatkozniuk az esélyekről, de számunkra az 1% még mindig azt jelentette, hogy van remény. Beszéltem a férjemmel, és azt gondoltuk, ha így kell történnie, elvetélek, de akár adhatunk is neki egy esélyt” – tette hozzá Ann.
Ann úgy fogalmazott, hogy a Chester születése előtti tíz hét „nagyon furcsa” időszak volt. „Amikor már a terhesség vége felé jársz, csak vársz és reménykedsz, hogy beinduljon a szülés, mert tudod, hogy hamarosan meg kell történnie. Chesterrel ez tíz héten át tartott. Nagyon furcsa időszak volt. Tíz hétig csak vártam, és próbáltam minél többet ágyban maradni, miközben egy 8 hónapos babáról is gondoskodnom kellett. Minden egyes újabb hét a terhesség alatt olyan volt, mint egy kis győzelem, mert egy újabb hetet jelentett, ami alatt Chester nőhetett és erősödhetett. Nagyon fontos volt a számunkra, hogy túllépjük a 24. hetet, mert ekkor tekinthető életképesnek a baba. Ha előtte született volna meg, az orvosok nem avatkoztak volna közbe, hogy megmentsék az életét” – mondta Ann.
Amikor Chester tíz hét után, december 23-án megszületett, kevesebb, mint 1 centiméternyi magzatvíz maradt a magzatburokban, ami nem volt elég ahhoz, hogy Chester segítség nélkül tudjon lélegezni.
Mivel a tüdeje fejletlen volt, krónikus tüdőbetegséget diagnosztizáltak nála, 113 napot töltött az újszülött osztályon, Ann és Chris pedig csak felváltva látogathatták. „Hihetetlen volt ez az érzelmi hullámvasút. Semmi sem készíthet fel rá” – mondta Ann. „Abban a 4 hónapban négyszer volt szepszise, egyszer vérátömlesztést kellett kapnia, és majdnem meg kellett műteni egy perforált bél miatt, de ez szerencsére végül magától megoldódott. Áprilisban végre hazavihettük, de két héttel később bronchiolitist kapott, amiből aztán négy másik légúti vírusos megbetegedés fejlődött ki, és visszakerült az intenzív osztályra. Négy napig volt bent, kritikus állapotban. Úgy éreztük, mintha egy lépést tennénk előre, kettőt pedig hátra” – tette hozzá az édesanya.
Chester továbbra is krónikus tüdőbetegségben szenved, és a nap 24 órájában oxigénre van szüksége, de Ann azt mondja, egyre erősebb lesz. „Ha most elvenném tőle az oxigént, jól lenne, nem kapkodna azonnal levegő után. Csak egy bizonyos idő után kezdene küszködni, és akkor a légzésre menne rá az energiája a növekedés és erősödés helyett” – mondta Ann.
Chester most 7,6 kiló, ami még mindig kisebb az átlagosnál (ebben a korban körülbelül 10 kilósnak kellene lennie), de Ann azt mondja, a gyógytornászok elégedettek a fejlődésével.
Az édesanya azt is hozzátette, hogy nem tudta volna átvészelni azokat a kritikus első hónapokat a Little Heartbeats jótékonysági szervezet támogatása nélkül. A jótékonysági szervezetet egy anya hozta létre, aki ugyanazt élte át, mint Ann Chesterrel, de sajnos az ő kisbabája nem maradt életben.
„Csodálatos volt hozzám – minden információt megadott nekem, amit az orvosok nem adtak meg. Tájékoztató szórólapokat és csomagokat küldött nekem, például kézkrémmel és plüssmackókkal. És miután Chester megszületett, továbbra is tartottuk a kapcsolatot, és üzeneteket írt, hogy megkérdezze, hogy van Chester. Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a jótékonysági szervezetre, óriási segítség volt mindenben, amin keresztülmentünk” – mesélte Ann.
