Csütörtök reggeli Instagram-posztjával jelentette be a rapper, hogy már nincs együtt gyereke édesanyjával, Krisztinával.
Külön utakon folytatja Curtis és szerelme, Kriszti, jelentette be a rapper ma reggel közösségi oldalán. Tekintettel közös gyerekükre, igyekeznek megtartani a jó viszonyt. A rapper úgy fogalmazott bejelentésében, bár a szerelem elmúlt közöttük, megmaradt a tisztelet és szeretetteljes viselkedés közöttük.
„Nehéz ilyenkor a megfelelő szavakat használni, pontosan fogalmazni, mert egyrészt az ember szomorú és csalódott, ugyanakkor muszáj előre tekinteni, pozitívnak és erősnek maradni, hiszen a kisfiam semmiben nem szenvedhet hátrányt, az ő boldogsága és egészséges fejlődése a legfontosabb. Igen, Krisztivel úgy döntöttünk, hogy külön válunk. Elmúlt a szerelem, van ilyen, de szeretjük, tiszteljük egymást. Nem kívánhatnék jobb édesanyát a kisfiamnak, hálás vagyok a sorsnak, hogy Kriszti a gyermekem anyukája.” – írta Curtis Instagram-posztjában.
„Még tanuljuk ezt a helyzetet, igyekszünk mindent úgy tervezni és szervezni, hogy a gyerek a legkevésbé sérüljön. Mindig ott leszek a fiam mellett, támogatom, próbálok a lehető legtöbb időt vele tölteni. Sok csodás pillanatot éltünk meg családként, sosem feledem az életem ezen szakaszát, de most egy új időszak jön. Ismerem magam, tudom, hogy lesznek nehéz napok, de abban is biztos vagyok, hogy megtalálom a boldogságomat. Köszönök mindent, Kriszti, SZERETLEK kisfiam!” – zárta sorait a rapper, aki Majkával új énekesnővel lépett fel nemrég Debrecenben.
Bár Curtis nem árulta el mikor szakítottak, volt szerelme Instagramon elárulta, már egy jó ideje külön élnek.
„Nem szeretném a további találgatásokat, mivel bizonyára észrevettétek, hogy az oldalamon már nincs nagyon közös poszt Atival. Hatalmas szomorúságomra, ezer millió próbálkozás és kitartás után, sajnos így alakult az életünk… hónapok óta nem vagyunk együtt.
Szerencsére jó a viszonyunk, mivel van egy csodás gyerekünk, aki már egy életre összeköt minket… akiért minden egyes nap hálás vagyok.
Kérlek, ezt tartsátok tiszteletben, amúgy is nehéz időszak ez…” – fogalmazott Krisztina Instagram-posztjában.